InfoCsoport

az Infocsoport tagja

Egészségipar, mint gazdasági kitörési lehetőség

február 23, 2017
Gazdaság, Promóció No Comments


Az „Egészségipar, avagy majdnem mindent az egészségért” című írásban foglalkoztunk már az egészségipar fogalmával, területeivel. A Pannon Egészségipari Klaszter klasztermenedzsere, Varga Gábor ez alkalommal az egészségipar gazdaságra gyakorolt hatásairól adott tájékoztatást.

A nemzet gazdasága szempontjából azonban érdemes megvizsgálni, hogy az egészségügy, mint ágazat az egyik legígéretesebb lehetőség a gazdasági kitörési pontok között. A „hagyományos” egészségügy kapcsolódik szinte valamennyi gazdasági ágazatunkhoz. A nemzetközi piacok megnyitása következtében a lehetőségek is növekedtek, így az egészségipar már érinti például a termál- és egészségturizmust, de igen jelentős a térnyerés a hazai szellemi tőke kapacitás következtében az innovatív kutatások, fejlesztések területén is, mint például a gyógyszerészeti kutatásokban.  Az egészségiparnál az egészségügyi ellátórendszer és beszállítói háttér egységes rendszerként kezelendő, és így az egészségügy nem tekinthető önmagában csak költségeket generáló „kiadási” tényezőnek. E piaci szektor eredmény- és értéktermelő oldalának lehetőségei egyre világosabbak.

Az egészségipar meghatározás alatt sorolunk fel mindent, ami – közvetve vagy közvetlenül – az egészség megőrzésére, helyreállítására, a szervezet és egészségi állapot stabilizálására, az egészség által befolyásolt és meghatározott életminőség javítására irányuló szolgáltatás-, vagy termék előállítás, illetve az ezek kutatását, kifejlesztését, alkalmazását elősegítő szervezési, oktatási-kutatási és kommunikációs tevékenység. Összegezve az egészségipar mindent magába foglalhat, mely közvetlenül vagy közvetve kihathat egészségi állapotunkra.

Az egészségiparon tehát egy olyan komplex egészet kell értenünk, ami a meglévő egészségügyi ellátórendszeren túl az innovatív kutatási és fejlesztési célokat is segíti, és nagy hangsúlyt fektet a megelőző szolgáltatásokra, kezelésekre, valamint az egészséges életmódhoz szükséges termékháttér biztosítását. A megelőző- és kiegészítő tevékenységgel javítja a társasdalom egészségi állapotát, míg a szolgáltatásokat biztosító, – jelentős kis- és közepes vállalkozások fejlődése is következménye lehet a szektor fejlődésének. Ugyancsak az egészségipar egészéhez tartozik a humán oldalt biztosító oktatási rendszer, vagy a kommunikációs és tájékoztatási csatornák fejlesztése is.

A Pannon Egészségipari Klaszter e területek közül az innovatív szolgáltatási háttér kialakításában kíván segíteni, valamint a partnervállalkozásaival közösen egy szakmailag magas szinten üzemelő kutatási és labor háttéregyüttes biztosítását a szakmai innováció érdekében, – tudtuk meg Varga Gábortól a klaszter klasztermenedzserétől. (X)