InfoCsoport

az Infocsoport tagja

Jordán Tamás újra pályázik a Weöres Sándor Színház igazgatói posztjára

március 3, 2017
Kultúra No Comments


Nem viselte meg, hogy igazgatói pályázata nem kapott többséget a szombathelyi közgyűlés ülésén, újra benyújtja a pályázat a Weöres Sándor Színház ügyvezetői állására – mondta Jordán Tamás pénteken az MTI-nek. “Nem vagyok keserű, inkább szétfeszít az öröm, hiszen az a szeretetözön amit a közönségtől és a kollégáktól kapok, ez az érzés szinte ledönt a lábamról, számomra most ez a legfontosabb” – fogalmazott a Kossuth-díjas művész arra reagálva, hogy csütörtök este a szombathelyi városháza előtt több száz fős szimpátiatüntetés zajlott annak érdekében, hogy ismét őt nevezzék ki a színház élére, amelynek egyik alapítója. Hozzáfűzte: sokat jelent a számára, hogy Törőcsik Mari és a nemzet színészei, több színház, szakmai- és civil szervezet támogatásáról biztosította, köszöni a kiállást.

Jordán Tamás hangsúlyozta: bízik Szombathely polgármesterében, aki a közgyűlés ülésén azt mondta, azért van szükség új pályázati eljárás lefolytatására, hogy abból “emelt fővel” jöhessen ki a későbbi nyertes, még akár ő is. A direktor kitért arra, hogy márciusban már a következő évadot kellene tervezni, áprilisban bérleteket kellene meghirdetni, de nem tudni ki vezeti majd szeptember 30-a után a színházat, és ez szerinte bizonytalanságot okoz. Szólt arról is, hogy a társulati tagokat is szerződtetni kellene a következő évadra, többen közülük – mint ahogy a jelenleg futó darabok rendezői közül is – az ő hívó szavára érkeztek, és már kifejezésre juttatták, hogy amennyiben nem ő lesz az igazgató, más szerződési lehetőségeket is fontolóra vesznek.

Jordán Tamás áthidaló megoldási lehetőségként említette, hogy amennyiben a következő évad végéig – 2018 június 30-ig – meghosszabbítanák igazgatói megbízását, jobban lehetne tervezni és irányítani a színházat, közben természetesen kiírhatnák a pályázatot, amelyen minden valószínűség szerint akkor is indulna.

Forrás: MTI