InfoCsoport

az Infocsoport tagja

Posts Tagged: Gödöllő


Már lehet nevezni a 2017-es gödöllői Nemzetközi Természetfilm Fesztiválra

december 28, 2016
Kultúra No Comments


Már lehet nevezni a 2017-es gödöllői Nemzetközi Természetfilm Fesztiválra, amelyen ezúttal is két filmszemlét hirdetnek meg: a nemzetközit és a Kárpát-medenceit – közölte a fesztivál kommunikációs felelőse.

A megmérettetésen 9 témában lehet indulni, így például klasszikus természetfilm, tudomány és természet vagy vidéki élet, hagyományok témában. A nevezés február végén zárul. Ersók Nóra kiemelte, hogy a jövő évi, harmadik gödöllői természetfilm-fesztivál újdonsága, hogy nemcsak Gödöllőn, hanem a tervek szerint 12 vidéki nagyvárosban, többek közt Hatvanban, Debrecenben, Miskolcon, Kaposváron is várják az érdeklődőket három napon keresztül ingyenes vetítésekkel, valamint sokszínű környezet- és természetvédelmi programokkal, kiállításokkal. A fesztivál szervezőinek célja, hogy a filmszemlék által minél több, a természet, természetvédelem, környezetvédelem és tudomány területén tevékenykedő tehetséges alkotót bemutassanak és inspiráljanak, valamint bekapcsolják őket a nemzetközi filmes világba – fejtette ki Ersók Nóra. Hozzátette: ezért tekinthető jelentős eredménynek, hogy 2016-ban a világ kiemelkedő nemzetközi természet- és környezetvédelmi filmfesztiváljait koordináló Green Film Network a tagjai közé választotta a gödöllői filmfesztivált, megnyitva ezzel a lehetőséget a magyar ajkú, a gödöllői fesztiválra nevezett, kiemelkedő alkotások és alkotók számára a nemzetközi fesztiválokon való évenkénti megmérettetésre, kapcsolatépítésre. “De ugyanilyen fontos célunk, hogy felhívjuk a diákok, a fiatalok figyelmét a környezet- és a természetvédelem fontosságára, éppen ezért nemcsak különleges programokkal várjuk őket, hanem alkotóként is számítunk rájuk” – tette hozzá a fesztivál munkatársa.

Ersók Nóra felidézte, hogy 2016-ban több mint 300 nevezés érkezett a világ 34 országából, és 10 és fél ezer volt a regisztrált fesztiválozók száma. A rendezvény már a második évében Magyarország egyik legnagyobb környezet- és természetvédelmi tematikájú fesztiválja lett. A gödöllői Nemzetközi Természetfilm Fesztivál fővédnöke a kezdetektől Áder János köztársasági elnök volt, aki több programot is meglátogatott. A fesztivált 2017. május 26. és 28. között rendezik meg.

Forrás: MTI

 


Különleges műtárggyal gazdagodott a Gödöllői Királyi Kastély

december 17, 2016
Kultúra No Comments


Újabb különleges, az élő történelemről tanúskodó műtárggyal gazdagodott a Gödöllői Királyi Kastély (GKK): gróf Teleki Ádámné IV. Károly magyar királlyá koronázásán viselt díszruháját már láthatja a nagyközönség – mondta el az MTI-nek a GKK kommunikációs vezetője.

Tüske Boglárka elmondta, hogy a díszöltözet a kastély 20. századi történetét bemutató állandó kiállításában, a IV. Károly koronázását és gödöllői napjait bemutató teremben kapott helyet. Felidézte, hogy IV. Károlyt (1887-1922) 1916. december 30-án koronázták magyar királlyá, ez a fontos történelmi esemény volt a magyar arisztokrácia utolsó nagyszabású “felvonulása”. Az ott viselt díszöltözetek közül kevés maradt meg, ezért rendkívül jelentős, hogy a gödöllői kastély múzeumi gyűjteményébe került ez a ruha.

Gróf Teleki Ádámné az egyik legelőkelőbb budapesti divatszalonban, Girardi Józsefnél rendelte meg a ruhát, ott készítették Zita királyné koronázási ruháját is és még mintegy 200 női és férfi díszöltözetet. A különleges ruhadarabról elmondta, hogy az uszályos női díszruha aranyfonallal átszőtt, lazac színű selyemszövetből készült, a ruhaderék aranylamellával hímzett arany színű tüllel és vert csipkével díszített, eleje fehér csipkebetéttel és aranyszínű kapcsokba vezetett gyönggyel fűzhető össze. A díszruhát magánszemélytől vásárolták meg, majd restauráltatták, mert az öltözék darabjai erősen károsodott állapotban kerültek a kastélyhoz. A restaurálás Kralovánszky Mária textilrestaurátor munkája, a ruhához tartozó selyemcipő megmaradt, a kötény, a fátyol és a mente holléte azonban ismeretlen. Gróf Teleki Ádámné magas kort ért meg, a gödöllői kastélyban 1958-tól 1988-ig működött Fővárosi Szociális Otthonban hunyt el, sírhelye a gödöllői városi temetőben van.

Forrás: MTI