InfoCsoport

az Infocsoport tagja

Posts Tagged: Gondolkodás Öröme


Matektehetségeket keres az MTA

január 25, 2017
Kultúra No Comments


Rejtőzködő matektehetségeket keres gimnazisták – konkrétan a kilencedik osztályába járó diákok – között a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet Didaktikai Csoportja.

Az MTA Tantárgy-pedagógiai Programjának támogatott csoportja kilencedikeseknek tart rendhagyó matekórákat, hogy megismertesse a diákokkal a matematikai gondolkodás örömét, és rábukkanjon azokra a kiemelkedő képességű tanulókra, akik a hivatalos oktatás rendszerében eddig nem igazán tudtak érvényesülni. A tehetségek felkutatása érdekében a kutatók a tavaszi félévében megpróbálnak minél több iskolát felkeresni, és ott a szokásostól eltérő megközelítésű matematikai foglalkozásokat tartani. A foglalkozások egy-egy hétköznap 3 óráját veszik igénybe.

Az érdeklődő és tehetséges diákok számára a szervezők egy kétéves, az ősszel induló képzési programot ajánlanak, mely az iskolai matematikaoktatás mellett segíthet tehetségük kibontakoztatásában. A tavaszi foglalkozásokra a szervezők első körben február 20-ig várják az iskolák jelentkezését, viszont a matematikaoktatást eleve kiemelten támogató iskolák nem vehetnek részt a programban.

A program részletes leírása és a kapcsolatfelvételi információk megtalálhatók A Gondolkodás Öröme Alapítvány oldalán (www.agondolkodasorome.hu).

Forrás: MTI