InfoCsoport

az Infocsoport tagja

Posts Tagged: Magyar Kultúra Napja


Ingyenes tárlatvezetésekkel, ifjúsági programmal és koncerttel készül a pécsi Zsolnay Örökségkezelő

január 15, 2018
Kultúra No Comments


Ingyenes tárlatvezetésekkel, ifjúsági programmal és az Arany 200 elnevezésű produkció lemezbemutató koncertjével várja a baranyai megyeszékhelyen a közönséget a magyar kultúra napja alkalmából a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. (ZSÖK).

A pécsi kulturális holding MTI-hez hétfőn eljuttatott közleménye szerint január 21-én a látogatók ingyenes idegenvezetés keretében ismerhetik meg a Zsolnay Kulturális Negyedben található, csaknem 700 Zsolnay-porcelánritkaságból álló Gyugyi-gyűjteményt, illetve a Zsolnay családot és a gyár történetét bemutató kiállítást. Aznap délelőtt ugyancsak díjmentes tárlatvezetést tartanak a pécsi ókeresztény műemlékegyüttest összefogó Cella Septichora Látogatóközpontban és az Ókeresztény Mauzóleumban – írták.
Január 22-én délután a Zsolnay-negyed E78-as koncerttermében rendezik meg a Házhoz megy a Zenede című előadást, amelynek célja, hogy az általános iskolás és középiskolás diákoknak bemutassa a könnyűzene fejlődését az 1920-as évektől napjainkig. A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával megvalósuló országjáró turné keretében az elmúlt három évben 45 településen 115 előadást tartottak, amelyeken mintegy 20 ezer gyermek vett részt.

A produkcióban közreműködik Bordás József dobművész, a Magyar Jazz Szövetség elnökségi tagja; Farkas Zsolt, az Ének iskolája című műsor nyertese; Balogh Roland, Príma-díjas gitárművész, Balogh Zoltán, Ablakos Lakatos Állami ösztöndíjas zongoraművész, illetve Fonyó Sebastian és Farkas Ágnes táncművészek – ismertette a ZSÖK.

Aznap este ugyanott tartják az Arany 200 című lemezbemutató verses koncertet, amelyen 12 tagú zenekar, két színművész és két balettművész működik közre. “Az előadás egy nyolcvan perces utazás a múltból a jelenbe hazánk nagy költője, Arany János versein keresztül Bordás József nagyzenekari művével interpretálva” – olvasható az összegzésben.

Forrás: MTI

 


Először lesz együtt látható a Himnusz eredeti kottája és kézirata

január 17, 2017
Kultúra No Comments


Először tekintheti meg együtt a nagyközönség a Himnusz eredeti kottáját és kéziratát, a történelmi dokumentumok a magyar kultúra napja alkalmából pénteken és szombaton lesznek láthatók Gyulán.

Kónya István alpolgármester a gyulai Erkel Ferenc Emlékházban tartott keddi sajtótájékoztatón elmondta, egyéves szervezőmunka eredménye, hogy Závogyán Magdolna kultúráért felelős helyettes államtitkár támogatásával és az Országos Széchényi Könyvtár jóváhagyásával be tudják mutatni a zeneszerző szülővárosában a közönség számára egyébként nem hozzáférhető történelmi ereklyéket.Kónya István úgy fogalmazott, szeretnék ráirányítani a gyulaiak figyelmét Erkel hagyatékára, a magyarok figyelmét pedig a nemzeti imádság jelentőségére.

Pénteken a Városháza dísztermében, ünnepség keretében mutatják be a kéziratot és a kottát, amelyeket szombaton az Erkel Ferenc Emlékházban, óránként indított tematikus tárlatokon tekinthetnek meg az érdeklődők – mondta Dombi Ildikó, az Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum ügyvezetője. A pénteki ünnepségen Somogyváry Ákos karnagy, Erkel Ferenc egyenes ági leszármazottja vezényli a Gyulai Erkel Ferenc Vegyeskart. Köszöntőt mond Fáy Péter, a Kölcsey család leszármazottja. Kölcsey Ferenc Himnuszának születéséről Földesi Ferenc, az Országos Széchényi Könyvtár különgyűjteményi igazgatója tart előadást, Erkel Ferenc operáiból pedig Galambos Hajnalka énekművész ad elő Rázga Áron zongorakísérlete mellett.

A magyar kultúra napját 1989 óta ünneplik január 22-én, a kézirat tanúsága szerint a Szatmárcsekén élő Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt.

A költemény először 1829-ben Kisfaludy Károly Aurorájában jelent meg, a kéziraton még szereplő “a Magyar nép zivataros századaiból” alcím nélkül. Kölcsey munkáinak első kötetében, 1832-ben a Himnusz már a szerző által adott alcímmel jelent meg. Kölcsey Ferenc külön lapokra írta és kéziratcsomagokban gyűjtötte a verseit. A Himnuszt tartalmazó kéziratcsomag az 1830-as évek végén eltűnt, több mint száz évvel később, 1946-ban került az Országos Széchényi Könyvtár birtokába.

Kovács Anett tárlatvezető az MTI-nek elmondta: a legendák szerint Erkel Ferencet bezárták szülőházának egyik szobájába, hogy zenésítse meg a Himnuszt. A szombati tematikus tárlatvezetéseken kiderül, hogy ez nem igaz. Erkelt zavarta, hogy az osztrák himnuszt játsszák a magyar eseményeken is, ezért saját elhatározásából, az elsők között adta be a pályázatát a Himnusz megzenésítésére. Valószínűleg a himnusz egy részét szülőházában, egy részét a gyulai várkert fáinak tövében komponálta, de könnyen lehet, hogy a teljes mű Budapesten állt össze – mondta Kovács Anett. Hozzátette, eredetileg az Erkel-mű gyorsabb tempóban íródott, amelyet az utókor tett lassabbá, de napjainkban kezdik ismét az eredetihez közelíteni a nemzeti ének tempóját.

Forrás: MTI


Vajon mit evett Kölcsey Mihály?

január 16, 2017
Kultúra No Comments


Tematikus, ingyenes tárlatvezetésekkel várja az érdeklődőket a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) január 22-én, vasárnap, a magyar kultúra napján – közölte az intézmény hétfőn az MTI-vel.

Vajon mit evett Kölcsey Mihály? Hogyan táplálkoztak a magyar írók? Kinek volt osztályrésze a bőség és kinek az ínség? És legfőképp: hogyan írtak minderről? Ezekre a kérdésekre is választ ad Szilágyi Judit délelőtti tárlatvezetése az Írói fogások című kiállításon. Ezt követően Kalla Zsuzsa kurátor segít eligazodni a Petőfi választásai című állandó kiállítás anyagában, amely a költő egész generációját megidézi – olvasható a közleményben.

Délben a Ilyen nagy dolog a szabadság…? című 56-os kiállítást mutatja be Bánki Zsolt tárlatvezetése, majd kevésbé ismert történetekbe kínál bepillantást dokumentumok, személyes vallomások, beszédes tárgyak, műalkotások révén a Lebomló tükrei az emlékezetnek – Erdélyi alkotók és 1956 című, pénteken nyíló kiállítás Török Dalma kurátor vezetésével. Késő délután a mondatszálazótól a felügyeleti központig egy egész üzemlátogatásnyi program várja a műfordítás iránt érdeklődőket a Műfordítógép című kiállításon, amelyen Jeney Zoltán kalauzolja a látogatókat.

A tárlatvezetések mellett vasárnap ingyenes családi délelőttöt is szervez a múzeum Mesefaló címmel, ahol minden mese az ételekről fog szólni: kőlevesről, aludttejről, “kecsöpről”, kedvencekről és “fujjfujjokról”. A gyerekek elkészíthetik kedvenc meseszereplőik bábfiguráját, majd rögtönzött árnyjáték-bemutatóban meg is eleveníthetik hőseiket. A magyar kultúra napját 1989 óta ünneplik január 22-én annak emlékére, hogy a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be Szatmárcsekén a Himnuszt.

Forrás: MTI