InfoCsoport

az Infocsoport tagja

Posts Categorized: Színes


Rendőrök köszöntötték a női járművezetőket Debrecenben

március 8, 2017
Színes No Comments


Nőnapi köszöntés

Nőnapi köszöntés Debrecenben

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai ajándékkal köszöntenek egy női gépjárművezetőt Nőnap alkalmából Debrecenben 2017. március 8-án. 1911-ben ünnepelték meg először a nemzetközi nőnapot, amelynek időpontja 1913 óta március 8. A nők jogai és a nemzetközi béke napját 1977-ben tette hivatalos ünneppé az ENSZ-közgyűlés. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt


Először mérik össze tudásukat Magyarország legjobb zsonglőrjei

március 7, 2017
Kultúra, Színes No Comments


A hétvégén Budapesten rendezi meg a Magyar Zsonglőr Egyesület a 15 éves fennállása alkalmából az első Magyar Zsonglőrbajnokságot, amelyen az ország legjobb labda-, buzogány- és karikazsonglőrjei mérhetik össze tudásukat több kategóriában. Az eseményen a zsonglőrködést mint szabadidős tevékenységet és technikai sportot akarják népszerűsíteni – írta az egyesület az MTI-hez kedden elküldött közleményében.

A kétnapos, a közönség számára is nyitott bajnokságon több kategóriában versenyeznek a nevezők, így a látványos trükkök mellett kiderül, ki mennyi ideig tud legtovább zsonglőrködni 5-7 labdával vagy buzogánnyal, de a zsonglőrközösség által ismert volleyclub, a röplabda zsonglőrösített változata, és a “kombat”, vagyis a hárombuzogányos ütközet kupájáért is megküzdenek a versenyzők.

A bajnokságot az Újbudán található Inspirál Cirkuszközpontban rendezik.

Forrás: MTI


Fehér oroszlánkölykök születtek Nyíregyházán

március 7, 2017
Színes No Comments


Fehér oroszlánkölykök Nyíregyházán

Fehér oroszlánkölykök

Az Inkosi nevű hím oroszlán és két hónapos, fehér oroszlánkölykei (Panthera leo krugeri) a Nyíregyházi Állatparkban 2017. március 7-én. A 2015-től együtt élő tenyészpárnak január 8-án születtek hármas ikrei és most először engedték ki a kölyköket a kifutóba. A fehér alfajt a természetben 1994-ben látták utoljára, a világ állatkertjeiben és rezervátumaiban összesen 500 egyed él. MTI Fotó: Balázs Attila


Rudabányait az új ásvány, melyet Rudabányán fedeztek fel

március 6, 2017
Színes No Comments


Új ásványra bukkant egy amatőr kutató Rudabányán, a Nemzetközi Ásványtani Társaság (IMA) új ásványfajnak fogadta el, a neve Rudabányait lett – közölte a miskolci Herman Ottó Múzeum szombaton az MTI-vel.

Rudabányit Rudabányán

A miskolci Herman Ottó Múzeum által 2017. március 6-án közzétett, mikroszkopikus kép a nemrégiben felfedezett rudabányait nevű ásványról. Az új ásványra egy amatőr kutató bukkant Rudabányán. MTI Fotó: Tóth László

Fehér Béla, az intézmény ásványtárának vezetője arról tájékoztatatott, hogy a felfedezés szakmai szenzációnak számít, mivel a világban ismert mintegy ötezer ásványból mindössze kilenc olyan van ezzel az újjal együtt, amelyet a mai Magyarország területén fedeztek fel. A leletet Koller Gábor pilisborosjenői amatőr ásványkutató találta az egykori vasércbánya Adolf bányarészében még hét évvel ezelőtt, meghatározásra eljuttatta a múzeumba.

Ilyenkor a szakemberek két szempontból vizsgálják meg az ásványt: egyrészt milyen a kémiai összetétele, másrészt milyen a szerkezete. Az új anyagról kiderült, hogy olyan a szerkezete, amelyet korábban még nem ismertek, innentől vált igazán izgalmassá – közölte a múzeum. A tájékoztatás kitér arra is, hogy az intézmény ásványtárához kapcsolódik egy civilbázis, az ásványbarátok olyan köre, akik rendszeresen adnak be általuk gyűjtött anyagokat vizsgálatra. Az új ásvány meghatározását Szakáll Sándor, a Miskolci Egyetem és Herman Ottó Múzeum munkatársa, Hertha Effenberger a bécsi egyetemtől, Fehér Béla és Zajzon Norbert a Miskolci Egyetemtől végezték el, majd nyújtották be elfogadásra az IMA illetékes bizottságának. A harminc tagból álló testületnek minden ilyen javaslatot legalább kétharmados arányban kell elfogadnia, ez ebben az esetben megtörtént. A kutatók a Rudabányait nevet adták az új ásványnak.

Az ásvány iránt érdeklődők az ebben a hónapban a Miskolci Egyetemen rendezendő hagyományos ásványfesztiválon ismerkedhetnek meg a lelettel, amelyről önálló előadást is tartanak.

Forrás: MTI
Frissítve: 2017.03.06.


Fekete kökörcsin

március 2, 2017
Színes No Comments


Fekete kökörcsin (Pulsatilla pratensis subspecies nigricans)

Fekete kökörcsin

Fekete kökörcsin (Pulsatilla pratensis subspecies nigricans) a Boszorkánykő (Kis-Salgó) sziklái között, Salgótarján közelében 2017. március 2-án. A Magyarországon védett növény természetvédelmi értéke tízezer forint. MTI Fotó: Komka Péter


Kezdődik a hóvirágünnep az Alcsúti Arborétumban

március 1, 2017
Színes No Comments


Kezdődik a hóvirágünnep az Alcsúti Arborétumban – közölte az arborétum szakmai vezetője szerdán az MTI-vel. Farkas Norbert szerint jelenleg még nem látható teljes pompájában a hóvirágmező, de várhatóan egy héten belül minden tő virágba borul. A tavalyi évhez képest – a hideg tél miatt – nagyjából egy hónappal később kezdődött el a virágzás.

Minden nap 10 és 18 óra között láthatók a hóvirágok és a velük együtt nyíló téltemetők és krókuszok. A hagyományoknak megfelelően a tavaszi virágünnep nem ér véget a hóvirágok elvirágzásával, hiszen a következő időszakban a nárcisz, a tulipán, a keltike, a hérics és a májvirág is kibontja szirmait az arborétumban. A mediterrán hóvirágmező több mint 2 és fél hektáron terül el az arborétumban. A kora tavasszal nyíló hóvirágok között hét hóvirágfaj 24 fajtája tekinthető meg Magyarország legeredetibb angolparkjában.

A hóvirág Benkő József (1740-1814) botanikusnak köszönheti a nevét, ő nevezte el így a latinul galanthus néven ismert kis tavaszköszöntő virágot. A 40 hektáros Alcsúti Arborétum létrejötte József nádorhoz (1776-1847) fűződik, aki alcsúti birtokán felépítette Magyarország legnagyobb klasszicista kastélyát, egy schönbrunni kertépítőmesterrel pedig megterveztette az ország egyik első tájképi kertjét, a táj természetes formáit utánzó angolparkját. A kastély 1944-ben ismeretlen körülmények között leégett, ma már csak oszlopos timpanonja látható, és az angolpark jó néhány egykori létesítménye sincs már meg. Az arborétumba, amely valamikor a magyar növényhonosítási kísérletek egyik központja volt, az elmúlt évszázadokban számos egzotikus fát és sokféle növényt telepítettek.

Forrá: MTI


Busójárás Mohácson

február 28, 2017
Kultúra, Színes No Comments


Busójárás Mohácson

Busójárás

A busójárás zárónapján tartott húshagyó keddi felvonulás résztvevői Mohácson 2017. február 28-án. MTI Fotó: Ujvári Sándor


Épül az óriáskerék a fővárosi Erzsébet téren

február 25, 2017
Színes No Comments


Budapest Erzsébet tér Óriáskerék
Budapest Erzsébet tér Óriáskerék

Épül az óriáskerék az Erzsébet téren

Az épülő óriáskerék a fővárosi Erzsébet téren 2017. február 25-én. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt


1956 – Észak-koreai diákok ’56-os szerepéről is szó esett egy New York-i rendezvényen

február 21, 2017
Színes No Comments


A kommunizmus áldozatainak emléknapján a New York-i magyar konzulátuson hétfőn este rendezvényt tartottak, amelyen Csoma Mózes, az ELTE koreai tanszékének vezetője az észak-koreai diákok ’56-os forradalomban játszott szerepéről tartott előadást.

Kumin Ferenc főkonzul felidézte, hogy 16 évvel ezelőtt, az első Orbán-kormány idején szavazta meg a parlament, hogy február 25. a kommunizmus áldozatainak emléknapja legyen. Kijelentette, hogy az emlékezés manapság változatlanul fontos, hiszen újraélednek szélsőséges ideológiák. Emlékeztetett rá, hogy “a térség legnagyobb hatalmú kommunista diktátora, a kubai Fidel Castro halálakor Castrót csodáló kommentárok jelentek meg”.  Csoma Mózes arról a viszonylag ismeretlen tényről tartott előadást, hogy az 1956-os magyar forradalomban észak-koreai diákok is részt vettek. Az MTI-nek nyilatkozva kifejtette: az ötvenes évek első felében nagyon szoros kapcsolat volt Magyarország és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság között. Magyarország kórházat működtetett Észak-Koreában, 1950-től egészen 1957-ig, és Magyarországon csaknem ezer észak-koreai diák tanult. Voltak köztük hadiárvák, általános iskolások, illetve középiskolás gyerekek, akiknek a magyar kormány két tanintézetet hozott létre: a Kim Ir Szen Iskolát és a Pak Den Áj gyermekotthont. De jöttek olyan huszonéves, harmincéves hallgatók is, akik az évtized elején részt vettek a koreai háború harcaiban, már fegyveres tapasztalattal rendelkeztek, s amikor kitört a forradalom Budapesten, 1956. október 23-án, teljesen egyértelmű volt számukra, hogy segítséget nyújtsanak osztálytársaiknak, egyetemista társaiknak. Több forrás is bizonyítja, hogy észak-koreai diákok csatlakoztak a forradalomhoz, fegyvert fogtak és megtanították magyar diáktársaiknak is, hogyan kell a fegyvert használniuk – mondta el a tanszékvezető.

Az MTI azon kérdésére, hogy mennyire ismerik a világban ezt a történetet, Csoma Mózes leszögezte: közvetlenül a forradalom bukását követően, 1957 első hónapjaiban rövid időre ismertebbé vált az amerikai sajtóban az Amerika Hangja rádió adásának és egy-két amerikai hírügynökségnek köszönhetően. “Az a pár észak-koreai diák ugyanis, aki a forradalom bukását követően el tudott menekülni Magyarországról, s kijutott Ausztriába, nyilatkozatokat adott különböző amerikai médiumoknak. Tehát az 1957-es év elején ez a történet ismert volt, aztán nyilván feledésbe merült” – mondta el a kutató.  Csoma Mózes 2011-ben kezdett el részletesebben foglalkozni a témakörrel, első számú célkitűzése az volt, hogy szemtanúkat találjon. Osváth Gábor kollégájával közösen írt cikkére, amelyben arra kérték az olvasókat, hogy segítsenek a tanúk felkutatásában, nagyon sokan reagáltak. Később sikerült megtalálnia két egykori diákot is, akik 1956 decemberében Ausztria felé vették útjukat – mielőtt az észak-koreai rezsim visszaszállította volna őket Phenjanba -, majd sikerült Nyugat-Európába távozniuk. Egyikük, Csang Gihong az Egyesült Államokban kapott menedékjogot. “E két egykori diákról Magyarországon és Dél-Koreában egyaránt jelent meg könyvem” – tette hozzá a kutató.

Forrás: MTI


Szerdától vasárnapig rendezik a 40. Budapesti Nemzetközi Bridzs Fesztivált.

február 20, 2017
Színes No Comments


Szerdától vasárnapig rendezik a 40. Budapesti Nemzetközi Bridzs Fesztivált.

A szervezők közleménye szerint a viadal keretében páros-, csapat- és nyílt párosversenyt is rendeznek, s egyik kiemelt célja, hogy indulási lehetőséget nyújtson az ifjúsági játékosoknak, ezért 11 ország korosztályos válogatottja  kapott meghívást.

A Magyar Bridzs Szövetség és a Visoft Kft. által közösen szervezett versenyre – melyet az Emberi Erőforrások Minisztériuma sportért felelős államtitkársága támogatásával tartanak – a Griff Hotelben kerül sor.

Forrás: MTI

i> Magyar Bridzs Szövetség