InfoCsoport

az Infocsoport tagja

Majsai Gábor új lemeze: Hangulatok

december 14, 2016
Kultúra No Comments


A sokak által a magyar Tom Jonesként ismert Majsai Gábor hat év szünet után új stúdiólemezt készített. A Hangulatok című anyagon az énekesre jellemző szvinges dalok mellett a bossanova, az electro swing, a latin ritmusok és a ballada is jelen van.

Majsai Gábor a nyolcvanas években előbb a Wastapsban zenélt, majd Cserháti Zsuzsával és az Europa Grouppal külföldön dolgozott énekesként és trombitásként. 1993-ban a Besenyő Blues Band tagjaként megnyert egy poprock fesztivált Öreg járgány szívatóval indul című dalával. 1994-ben jelentette meg első szólóalbumát BaráTom Jones címmel, ezen a walesi énekes dalainak magyar változata szerepelt. A 2000-es években játszott a Favágók zenekarban, énekelt filmben (Üvegtigris) és további három szólóanyagot (Póker – 2006; Swing, swing, swing – 2007; Swing és a Boogie – 2010) készített.

Majsai Gábor Hangulatok CD“Sokakhoz hasonlóan én is úgy gondoltam, hogy a lemezkészítésnek végleg leáldozott. Persze továbbra is írtam dalokat, és egy idő után, többek között az ismerőseim unszolására úgy éreztem, mégis valahogy meg kell örökíteni ezeket. A mostani anyag az elmúlt egy év kreatív szerzői időszakának eredménye, a számok kilencven százalékát magam írtam” – idézte fel az énekes az MTI-nek. Mint mondta, szeret újítani, ezért több olyan stílusú dalt is rátett az új CD-re, ami a korábbi tíz évben nem volt jellemző rá. Hozzátette: a Hangulatok címmel éppen a sokszínűséget akarta érzékeltetni, meg kívánta mutatni, hogy nem csak szvinget tud énekelni. Az új anyag számos darabja potenciális sláger, az Angyal című dal lehetne James Bond-film betétdala, az Éjszaka hazafelét Chris Rea is bevállalná. “Utóbbi az egyetlen szám a CD-n, amelynek társszerzője sem vagyok, Keres Tibor gitáros barátom írta, és nagyszerű dal. Már annyi szám született a könnyűzene történetében, hogy azt hiszem, nehéz olyat írni, amely valamely részletében esetleg ne hozna elő a hallgató tudatában egy korábbit”.

A Hangulatokon Majsai Gábor nemcsak énekelt, hanem szájharmonikázott és trombitált is. A közreműködött zenészek nagy része a kísérőzenekarában játszik, köztük van a hangszerelésért is felelő Ember Péter (fúvós és billentyűs hangszerek), Szili Róbert és Esze Tamás (gitár), Molnár Péter (nagybőgő) vagy Dorogi Ákos (zongora), az egyik legsikerültebb dalban, a Ne engedj még el-ben az ismert dzsesszénekesnő, Sapszon Orsi vokálozott. A szövegek többségét Majsai Gábor felesége, M. Hefelle Krisztina szerezte. “Nagyon fontos számomra, hogy ismeri a gondolataimat, a szövegei pontosan mutatják a habitusomat”.

Az MTI-nek elmondta, hogy idén tizenöt alkalommal big banddel lépett fel, saját együttesével is gyakran játszik, emellett koncertezik a Fourtissimo fúvós formációval. “Karácsony előtt 18-án vasárnap fellépek az Eötvös10 Közösségi és Kulturális Színtérben, ahol négy dalt előadok a Hangulatokról. A következő két estén a Budapest Kongresszusi Központban leszek látható és hallható, a második alkalommal filmslágereket adok elő. Lemezbemutatót január végére tervezek.”

i > Majsai Gábor
Forrás: MTI