InfoCsoport

az Infocsoport tagja

Önkénteseket vár a Bátor Tábor Alapítvány

december 8, 2016
Társadalom No Comments


Bátor Tábor Alapítvány

Bátor Tábor Alapítvány

Önkénteseket vár súlyos és krónikus megbetegedéssel küzdő gyermekek számára szervezett nyári táboraiba a Bátor Tábor Alapítvány – hangzott el az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.

Különösen várják az íjász- és evezőstudással, valamint egészségügyi végzettséggel rendelkező, húsz évesnél idősebb önkénteseket – mondta el Komondi-Veres Dóra, az alapítvány képzés- és önkéntesszervezési vezetője. Hozzáfűzte: jelentkezni december 19-től lehet, a “cimboráknak” nevezett önkéntesek egyenként 10 napot töltenek el a táborokban. Kiemelte: a 2001-ben indult Bátor Tábor komplex élményterápiás programokat kínál beteg gyerekeknek és családjaiknak. Az alapítványnak Hatvanban működik állandó táborhelye, ahol kora tavasztól egészen november végéig várják a táborozókat.

A mindennapokban viszonylag kevés pozitív visszajelzés érkezik az emberek felé, legyen szó a munkahelyről vagy barátokról. A Bátor Táborban viszont a gyerekektől és a többi önkéntestől a jelentkezők olyan visszajelzésekkel gazdagodhatnak, amelyeket saját önértékelésükbe, énképükbe beépítve sokkal magabiztosabbá válhatnak – hangsúlyozta Komondi-Veres Dóra.

Forrás: MTI