InfoCsoport

az Infocsoport tagja

Csaknem félmilliárd forintból újult meg a Savaria Múzeum homlokzata és parkja

január 9, 2017
Kultúra No Comments


Csaknem ötszáz millió forintnyi kormányzati támogatást fordítottak Szombathelyen a Szent Márton Terv keretében a Savaria Múzeum homlokzatának felújítására és az épület előtti közpark helyreállítására – közölte a hétfői avató ünnepségen Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP), Szombathely polgármestere.

Savaria Múzeum Szombathely

A szombathelyi Savaria Múzeum felújított homlokzata és parkja 2017. január 9-én, az átadás napján. A felújításra csaknem ötszáz millió forintnyi kormányzati támogatást fordítottak a Szent Márton Terv keretében. MTI Fotó: Varga György

Emlékeztetett arra, hogy az egykor kultúrpalotaként is szolgáló múzeumépületet 1908-ban adták át, és – szavai szerint – akkoriban az ország legszebb múzeumai közé tartozott. A múzeumparkkal kapcsolatban a polgármester személyes, gyerekkori emlékeit is felidézte, hozzátéve, hogy még régebbi történetek szerint a múzeum épülete mellett folyó Gyöngyös-patak partján egy “hattyúház” is állt. Ezt a mostani felújítás során rekonstruálták, csakúgy, mint a park díszes kerítését.

A kert megújítása során megóvták az idős fákat, de átláthatóvá, kertészetileg jobban kezelhetővé tették a területet, új padokat, szemétgyűjtőket és kerékpártárolót helyeztek ki. Hende Csaba (Fidesz), Szombathely országgyűlési képviselője köszöntőjében arról szólt, hogy egy kétezer év óta folyamatosan lakott városban különösen fontos, hogy a múlt emlékeit összegyűjtsék, megőrizzék és időről időre bemutassák – erre valók a múzeumok. “Azért kell ilyen célokra is jelentős összegeket költenünk, mert a múltunk ismerete, tisztelete nélkül nincsen jövőnk, vagy ahogy egy régi mondás tartja: csak az a fa nő magasra, amelyik mélyre nyújtja a gyökereit” – mondta.

Csapláros Andrea múzeumigazgató ünnepi beszédében azt hangsúlyozta, hogy a múzeumoknak ma már számos olyan feladatuk van az egyre növekvő gyűjtemények tárolásán és gondozásán túl, amelyhez tér kell, gondoljunk csak a múzeumpedagógiára, vagy az élethosszig tartó tanulás támogatására, de akár a hátrányos helyzetűek felzárkóztatásának segítésében, a közösségformálásban vállalt új szerepekre. A szombathelyi múzeumok ma már csaknem ötszázmillió múzeumi tárgyat, emléket őriznek, és ez a szám évről évre növekszik, hiszen “minden érték – még a sportrelikviák is – idővel egy múzeumban kötnek ki” – tette hozzá az igazgató.

Csapláros Andrea hangsúlyozta: a múzeumok a múltat, az állandó értéket képviselik, mégis a jövőnek épülnek.

Forrás: MTI