InfoCsoport

az Infocsoport tagja

Monthly Archives: április 2017


Puskás Ferencről készít nagyszabású játékfilmet Andy Vajna és Joe Eszterhas

április 7, 2017
Kultúra No Comments


A leghíresebb magyar labdarúgóról, Puskás Ferencről készít filmet Andy Vajna producer és Joe Eszterhas, a világhírű magyar származású amerikai forgatókönyvíró – közölte az MTI-vel pénteken a filmügyi kormánybiztos, aki producerként vesz részt a tervek szerint “nemzetközi, magánfinanszírozású” produkcióban.

“Producerként régóta gondolkodom azon, hogyan lehetne a leghíresebb magyar labdarúgóról, Puskásról egy izgalmas, a közönségnek is érdekes filmet készíteni. Elkezdtük a munkát Joe Eszterhasszal, aki már dolgozik a film forgatókönyvén. Joe-val remek csapat vagyunk, több filmet készítettünk már közösen, legutóbb a Szabadság, szerelem filmen dolgoztunk együtt” – jelentette be Andy Vajna.

Joe Eszterhas magyar származású amerikai író és producer, több közt az Elemi ösztön, a Flashdance, a Music Box, a Showgirls című filmek fűződnek a nevéhez. 2012-ben Andy Vajna és a Magyar Nemzeti Filmalap meghívására mesterkurzust tartott Budapesten. “Puskást a világon mindenhol ismerik, sok helyen még a mai napig Magyarországról Puskás neve jut először az emberek eszébe. Itt volt az ideje, hogy a Puskás életéről film készüljön. Egyelőre dolgozunk az ötleten, sok a nyitott kérdés, de mindenképpen egy nagyszabású nemzetközi, magánfinanszírozású produkcióban gondolkodunk” – idézte a közlemény Andy Vajna producert, aki eddig csaknem hatvan film elkészítésében működött közre.

Forrás: MTI


Gyermekvasút napja

április 7, 2017
Kultúra No Comments


Szombaton ünnepli 69. születésnapját a MÁV Zrt. Széchenyi-hegyi Gyermekvasút és a rendezvénnyel veszi kezdetét a kisvasutakat bemutató éves programsorozat is. Szombaton tartják a MÁV Zrt. Széchenyi-hegyi Gyermekvasút napját, mert a gyerekvasút építését 1948. április 11-én kezdték el a budai hegyekben. A Magyar Közlekedési Közművelődésért Alapítvány és a budapesti Gyermekvasút közös rendezvénye egyúttal a Kárpát-medencei kisvasúti napok évadnyitója is – olvasható a MÁV közleményében.

Gyermekvasút Budapest

Gyermekvasút, MTI Fotó: Máthé Zoltán

A tavalyi kisvasúti naphoz hasonlóan Szépjuhászné állomáson kezdődik a program, ahol szombaton már délelőtt térzenével várja az érdeklődőket a Gyermekvasút fúvószenekara, majd a nyitóünnepség után különvonat indul. Az idei rendezvényen is először a vasútvonal egyik legkedveltebb látványosságát, a Hárs-hegyi fordítóalagutat mutatják be az utasoknak. Az alagúttúra résztvevői gyalogosan kelhetnek át a fáklyákkal kivilágított, 198 méter hosszú műtárgyon, a beállókban pedig a Gyermekvasút történetét és működését bemutató alkalmi kiállítást lehet megtekinteni. Ezt követően vonattal folytatódik az út a hűvösvölgyi végállomásig, ahol a Gyermekvasút vasútmodellező szakköre várja az utasokat, majd a rendezvény résztvevőit gumikerekű közúti kisvonat viszi le a Széll Kálmán térre. A programra az ebéd árát is tartalmazó részvételi jegyeket szombat délelőttől a különvonat indulásáig Szépjuhászné állomáson lehet megváltani.

Ezen a szombaton a déli órákban néhány menetrend szerinti személyvonat rövidebb útvonalon, csak Széchenyi-hegy és Szépjuhászné állomás között közlekedik. Ebben az időszakban Szépjuhászné és Hűvösvölgy között gumikerekű közúti kisvonatok szállítják az utasokat.

Forrás: MTI


Természetvédelmi területet lett a bajai földikutya-rezervátum

április 6, 2017
Tudomány No Comments


Természetvédelmi terület lett a bajai földikutya-rezervátum, amely kulcsfontosságú lépés a faj megóvása terén – hangzott el a terület határát jelző tájékoztató-tábla kihelyezését követő sajtótájékoztatón.  Ugró Sándor, a Kiskunsági Nemzeti Park igazgatója elmondta: a délvidéki földikutya bajai élőhelyét a földművelésügyi miniszter február 28-ai rendeletével nyilvánította védetté, amely március 8-án lépett hatályba. Mint mondta: a délvidéki földikutya fokozottan védett, és ilyen formán védelmet élvez a közvetlen élőhelye és a körülötte lévő természeti terület is.

Földikutya

Délvidéki földikutya, MTI Fotó: Ujvári Sándor

A 114 hektár kiterjedésű területen a jelen állapot megőrzése a cél, az értékes gyep és a különböző állományalkotó fajok megőrzése. Beszélt arról is, hogy a legritkább emlősfajok közé tartozó délvidéki földikutya (Nannospalax (leucodon) montanosyrmiensis) a világon összesen három helyszínen fordul elő mintegy 6-700 egyedszámban. Ebből kettő a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság területén fordul elő, Baján és részben Kelebia-Ásotthalom térségében, a harmadik pedig a szerbiai Vajdaságon.   Hangsúlyozta, hogy a bajai helyszín jelentőségét az adja, hogy jelen pillanatban ez a világ egyetlen olyan védett területe, amit kifejezetten a délvidékiföldikutya-faj megmentésére és védelmére hoztak létre. A jelenlegi ismeretek szerint a legnépesebb egybefüggő délvidékiföldikutya-populáció él itt, a kelebiai állomány ugyanis több kisebb részre tagolódik. A bajai állomány életképességét bizonyítja, hogy egyedszáma már felfedezése óta is jelentősen gyarapodott – tette hozzá az igazgató.

Csorba Gábor, a Magyar Természettudományi Múzeum főigazgatója elmondta: a kijelölt terület döntőrészt természetvédelmi célokat szolgál, de napelemparkként is funkcionál majd. A délvidéki földikutyáról elmondta: a föld alatti járatokban közlekedő, teljes sötétségben és vakon élő emlős állat tájékozódását és kommunikációját a talaj rezgése segíti. A sajtótájékoztatón is bemutatott egyedet a bejárt terület szélén ma délelőtt találták, és a fennmaradása érdekében áttelepítik majd. Zsigó Róbert, a Földművelésügyi Minisztérium Élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a bajaiak olyan páratlan természeti értékek között tölthetik a mindennapjaikat, mint a Duna mellékágai vagy a gemenci erdő, ezért az elmúlt évszázadokban megtanulták ezt a csodálatos természeti környezetet védeni. A földikutyák ilyen szempontból “nagyon jó helyen vannak” – fogalmazott.  V. Németh Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium Környezetügyért felelős államtitkára szerint nem a természetvédelmet, hanem a természet védelmét kell szolgálni. Mint mondta: az állami természetvédelem önmagában sokat tehet, de nem eleget, a legeredményesebb a munka az illetékes intézmények és szervezetek közötti együttműködéssel valósulhat meg, mint a földikutya esetében is.

Az államtitkár emlékeztetett, hogy 2013 tavaszán egy nem túl jó minőségű fotó alapján merült fel annak a lehetősége, hogy talán délvidéki földikutyára leltek az egykor katonai lőtér területén. Az elmúlt négy évben pedig már tudományos kutatások is igazolták, hogy a földikutya három ismert populációja közül a legnagyobb Baján található, a területen 321 példány él. Fercsák Róbert, Baja polgármestere kiemelte: egy város életében a természeti örökség, a környezet értékeinek megőrzése prioritást kell élvezzen. Mint mondta, a bajai földikutya-rezervátum természetvédelmi terület eredetileg ipari fejlesztési célokat szolgált volna, de sikerült egy olyan kompromisszumos megoldást találni, amelyet minden érdekelt fél elfogadhatónak tartott.

 Forrás: MTI


Titanic Nemzetközi Filmfesztivál

április 6, 2017
Kultúra No Comments


Titanic Nemzetközi Filmfesztivál BudapestA Titanic Nemzetközi Filmfesztivál molinója a budapesti Uránia mozi épületén 2017. április 6-án. A filmfesztivált április 6. és 13. között rendezik meg az Uránia Nemzeti Filmszínházban, a Toldi moziban és az Ódry Színpadon. MTI Fotó: Kallos Bea


Skanzen 50 – Rendhagyó kiállítással ünnepel a szentendrei múzeum

április 6, 2017
Kultúra No Comments


Rendhagyó múzeumtörténeti kiállítás nyílt a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Skanzen Galériájában csütörtökön, a tárlat 50 személyes történeten keresztül mutatja be a szentendrei Skanzen elmúlt 50 évét.

A Skanzenben folyó örökséggondozás, értékátadás, az itt zajló gyűjteményezés, oktatás és kutatás mára identitásprogrammá állt össze – mondta az intézmény 50. születésnapját ünneplő kiállítás megnyitóján Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár csütörtökön. Öt évtizeddel ezelőtt a Skanzen hiánypótló tevékenységbe kezdett, amikor az alapító generáció felismerte, hogy a huszonnegyedik órában járnak az értékmentést illetően – idézte fel Hoppál Péter, hozzátéve, hogy nélkülük elvesztek volna azok a kincsek, értékek, amelyeket ma a szabadtéri múzeum birtokol.  Az államtitkár szólt arról is, hogy a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum nemcsak a múltat őrzi, de a jövőről is szól, fontos oktató, nevelő, közönségszervező munkát végez, s múzeumpedagógiai innovációinak is köszönhető, hogy a közönség ma már másképp tekint a múzeumokra.

A Skanzenben folyó örökséggondozás, értékátadás, az itt zajló gyűjteményezés, oktatás és kutatás mára identitásprogrammá állt össze – fogalmazott Hoppál Péter, aki szerint az intézmény által képviselt szemlélet megegyezik a kulturális alapellátás gondolatával, hogy mindenki részesüljön a minőségi kultúrából. Hoppál Péter elmondta: a fenntartó Emberi Erőforrások Minisztériuma fontos partnere a szabadtéri néprajzi múzeumnak, támogatja önmagán túlmutató feladatai ellátásában, és a kulturális kormányzat a jövőben is nagy figyelmet fordít az értékátadásra.  Cseri Miklós főigazgató köszöntőjében felidézte, hogy míg kezdetben a mentés, megőrzés volt az intézmény fő tevékenysége, idővel megjelent az oktatás, közművelődés feladata is, mára pedig a múzeumban összegyűjtött, megőrzött és közrebocsátott tudás elkezdett visszaáramlani, visszasugározni a társadalomba. A  Skanzen 50 című kiállításról szólva arra hívta fel a figyelmet, hogy a rendhagyó tárlat “50 különféle ízből áll össze”, nem kronológiát követ, hanem életérzésekből fakad. Legfontosabb jellemzője, hogy 50 visszaemlékező személyes történetéből áll össze a múzeumtörténet.  A tárlat tablóin egykori és jelenlegi munkatársak, alapítók, kutatók, látogatók, a Skanzenhez szorosabban vagy lazábban kapcsolódó emberek személyes történetei olvashatók, s a múzeumhoz fűződő viszonyáról, élményéről mesél például Mádl Dalma, Aknay János vagy Rudolf Péter. A kiállítás azokat a tárgyakat is bemutatja, amelyek valamilyen módon kötődnek az elbeszéléshez, de felfedezhető az az ásó is, amellyel az első kapavágást tették ötven éve. A Skanzen Galériában látható kiállítás főkurátora Sári Zsolt főigazgató-helyettes, kurátora Erdős Klára, a tárlat a szezon végéig tart nyitva.

Forrás: MTI

 


Az uniós források sikeres lehívásáért kötött megállapodást az MFB és az MFK

április 6, 2017
Gazdaság No Comments


Együttműködési keretmegállapodást kötött a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Zrt. és a Magyar Fejlesztési Központ Nonprofit Kft. (MFK) a központi uniós forrásból finanszírozott pénzügyi eszközök fejlesztéséért, illetve a minél nagyobb számú sikeres hazai pályázat eléréséért, a céltudatos, innovatív pályázói magatartás erősítéséért – közölte az MFB csütörtökön az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a keretmegállapodás értelmében az MFK beazonosítja a gazdasági potenciállal rendelkező fejlesztési projekteket, javaslatokat, majd részt vesz ezek átvilágításában és a pályázathoz szükséges feltételrendszerek kialakításában. Az MFB pedig vizsgálja, hogy a lehetséges beruházások megfelelnek-e a fejlesztési banki elvárásoknak, illetve ellátja a finanszírozási modell kialakításának felügyeletét, és közvetlenül is részt vesz az adott projekt finanszírozási feladatainak ellátásában.  Az MFB-MFK együttműködés szakértői szinten már folyik, a konkrét fejlesztések kiterjednek többek között az energetika, a közlekedés és az egészségügy területére. A projektek között egyaránt találhatók önkormányzati és vállalati kezdeményezések.

Kiss Antal, az MFK ügyvezetője szerint a két intézmény együttműködése a Magyarországra érkező uniós források mennyiségében is mérhető lesz. A potenciális pályázók közérthető és felhasználóbarát tájékoztatása, az elosztható források koordinálása, valamint a megfelelő projektekhez irányítása mind segítheti az uniós pénzek sikeres lehívását – fogalmazott a közlemény szerint. Az együttműködés az Európai Beruházási Terv szellemében, annak második pilléreként jött létre. A Juncker-terv néven ismert Európai Uniós beruházási terv célkitűzése, hogy megszűnjenek a beruházásokat gátló tényezők, közismertebbé váljanak a közösségi finanszírozású fejlesztések, illetve javuljon az új és a már rendelkezésre álló pénzügyi források felhasználása. A terv konkrét elemei: három év alatt legalább 315 milliárd euró forrás beruházási célokra, a reálgazdaságba irányuló fejlesztések előtérbe helyezése, valamint beruházásbarát környezet megteremtése.

A 2015-ben alapított MFK professzionális magyar nyelvű forráskereső és tájékoztató rendszert működtet a vállalkozások számára, míg az MFB a 2014-2020-as ciklusban az európai uniós forrású, visszatérítendő pénzügyi eszközök közvetítését végzi. A bank által működtetett MFB Pontok hálózatában mintegy 540 milliárd forint összegű, európai uniós forrású hitel- és kombinált hitelprogram érhető el, emellett a következő hónapokban további 130 milliárd forint összegű forrás nyílik meg a pályázók számára.

Forrás: MTI


Elindította a Wizz Air a nyugat-balkáni járatokat

április 5, 2017
Gazdaság No Comments


Elindította a Wizz Air a nyugat-balkáni járatokat, amelyre a repülési jogot a kormány által kiírt pályázaton nyerte el.

Wizzair repülőA légitársaság első járata Tiranába indult el Budapestről szerdán, a kormánnyal kötött megállapodás értelmében a cég Podgoricába, Szkopjébe, Pristinába és Szarajevóba is közlekedik hetente kétszer, szerdán és vasárnap. Váradi József, a társaság vezérigazgatója az érintett országok magyarországi nagykövetei részvételével tartott járatindító rendezvényen szerdán újságíróknak elmondta, a gépekkel olyan piacokra jutnak el, ahol eddig nem, vagy kis mértékben voltak jelen, és az előzetes foglalások a vártnál kis mértékben jobban alakulnak.

A nyugat-balkáni járatok elindulásával 68-ra emelkedik a Magyarországról a cég hálózatában elérhető állomások száma, és a vezérigazgató szerint ennek is köszönhetően, az előző évekkel megegyező szintű, 20 százalék körüli forgalombővülést vár 2017-ben az előző évihez képest. Homolya Róbert, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára hangsúlyozta, a járatok 5 éve nem üzemelnek, az újranyitás előtt Magyarországnak az unióval is tárgyalásokat kellett folytatnia ahhoz, hogy állami támogatás mellett üzemelhessenek. Hozzátette: ma már elképzelhetetlen a kapcsolatok erősítése gyors és biztonságos légijáratok nélkül. Az újranyitással az államtitkár szerint javul és elmélyül majd a nyugat-balkáni országokkal a gazdasági, kulturális és kereskedelmi kapcsolat.

Forrás: MTI


Paraziták a Paradicsomban – Új magyar játékfilm Marozsán Erikával

április 5, 2017
Kultúra No Comments


Április közepéig tart a Marozsán Erika főszereplésével készülő Paraziták a Paradicsomban című magyar mozifilm forgatása; a Marius von Mayenburg színművén alapuló játékfilm a tervek szerint 2018 februárjában kerül a mozikba.

A történet szerint Ringót (Kovács Krisztián) elütik és tolószékbe kerül, majd négy évvel később megkeresi őt a gázoló (Rába Roland), aki ráerőszakolja segítségét az áldozat családjára. A káosz akkor uralkodik el igazán, amikor megjelenik a feleség (Marozsán Erika) szociopata húga (Pető Kata), majd annak férje (Porogi Ádám) is – mondta el a film szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Kasvinszki Attila rendező. Mint hozzátette: az általa Rácz Erzsébettel közösen jegyzett forgatókönyv Marius von Mayenburg Paraziták című színműve alapján készült. Kasvinszki Attila hangsúlyozta, hogy a német drámaíró darabja rendkívül emberközpontú, melyből “sűrű, katartikus film” készül. Eddig 19 napot forgattak le – számolt be a rendező, az MTI kérdésére pedig elmondta: a forgatás április 15-én fejeződik be.

Marozsán Erika, a film egyik főszereplője hozzátette, ismerte és kedvelte Mayenburg színművét, amely – mint minden jó darab – szinte bármilyen közegben működik. Az általa megformált Betti már eleve extrém helyzetben él tolókocsiba kényszerült férje mellett, ám a film során csak fokozódik a kezdeti feszültség. A történet azonban tele van helyzetkomikummal, szürrealitással – számolt be Marozsán Erika, aki élete egyik legfontosabb, legizgalmasabb filmjének érzi a Mayenburg-adaptációt. A Saul fia című film producereként ismert Rajna Gábor, a Paraziták a Paradicsomban co-producere felidézte, hogy Marozsán Erikával a Szomorú vasárnap című filmben dolgoztak együtt először, de Rába Rolandot és Győri Márkot, a film operatőrét is jól ismeri korábbi közös munkáknak köszönhetően. Juhász József producer közölte: a Paraziták a Paradicsomban alacsony költségvetésből, állami támogatás nélkül, 70 millió forintból készül. A filmet a jövő évi Berlinalén tervezik bemutatni, majd 2018 februárjától vetítik a magyar és külföldi mozikban – árulta el az MTI-nek. Szijj András társproducer elmondta: az utómunka időszaka alatt a stáb tagjai nagyszabású kampányt szerveznek, amelyben a film központi témáját, a társadalmi szerepvállalást hangsúlyozzák.

Forrás: MTI


Szűcs Judith koncert az Erkelben

április 5, 2017
Kultúra No Comments


Az Erkel Színházban ad jubileumi koncertet Szűcs Judith 45 év száguldás címmel április 10-én – hangzott el az M1 aktuális csatorna szerdai adásában.

Az énekesnő a műsorban elmondta: a koncerten vendége lesz Balázs Fecó, Tátrai Tibor és Szűcs Antal Gábor, valamint fellépnek Bogdán Péter koreográfiájával a Budapest Táncművészeti Stúdió táncosai és a Monarchia Szimfonikus Zenekar Schuszter Andrea vezetésével. A showműsor az elmúlt 45 évet mutatja be több stílusnak is teret adva. Szűcs Judith kiemelte, hogy sok stílusban otthon van, hiszen van latin albuma, énekelt többek között operettet és eredeti cigánydalokat is etno-pop stílusban.

Felidézte, hogy 1977-ben a Metronom fesztiválon Delhusa Gjon Táncolj még! című dalával robbant be a zenei életbe.

Forrás: MTI


Egy történelmi korszakról ír saját életén keresztül új könyvében Nádas Péter

április 5, 2017
Kultúra No Comments


Világló részletek című új könyvében Nádas Péter saját és családja élete nyomán egy történelmi korszakról, a közelmúltunkról írt. A kétkötetes, több mint 1200 oldalas memoár szerdán jelent meg a Jelenkor Kiadó gondozásában. “Az egyik munka szüli a másikat. Miközben írtam a Párhuzamos történeteket, nagyon sok kötelező, tehát a munkához tartozó olvasmányom volt. Ez az információs anyag és a családom élete, az én személyes életem érintkezett egymással” – idézte fel a hosszú előkészítő munka után tíz évig tartó memoárírás kezdeteit az MTI-nek adott interjúban a szerző, aki művében a főváros ostroma és az 1956-os forradalom közötti időszakot rekonstruálja saját és családtagjai emlékei, valamint történelmi dokumentumok alapján

“Az elbeszélő nem tud nem elbeszélni, az elbeszélő megpróbál úrrá lenni a saját fantáziáján, tehát nem a fantáziájának, hanem a tényeknek, a dokumentumoknak teret adni. Ennyiben ez az egész eddigi gyakorlatommal szemben egy ellenáram” – fűzte hozzá, kiemelve a könyv alcímét: Emléklapok egy elbeszélő életéből. Úgy vélte: az egyént születése pillanatától köti a történelem, a társadalom és a családja realitása, származástörténete, amelyben – hasonlóan Az élet sója című, tavaly megjelent könyvében ábrázolt városka fejlődéséhez – összecsúsznak a társadalmi rétegek, vallások és nemzetiségi csoportok. “Nagyon is van determináció, de szerintem sokkal több minden hat a determináció ellen” – fogalmazott Nádas Péter, aki szerint az egyik nagy kitörési pont a kamaszkor, amikor a gyermek ellenőrzi, hogy a szülei által beléplántált fogalomrendszer igaz-e.  “A gyermek ilyenkor a szülei szemébe vágja, hogy hazudnak, és tényleg sok mindenben hazudnak, és sok mindent kénytelenek elhallgatni. (…) Mindebből aztán hatalmas háborúskodások kezdődnek, apák a fiúk ellen és anyák a lányok ellen, amelyek csak akkor érnek véget, amikor mindkét fél megtörik és megbocsátóvá válik, vagy végleg szakít” – mondta a szerző, aki előre elhatározta, hogy emlékirata a kamaszkorral fog végződni.

“A saját életemmel vagy a családom életével azt csinálok, amit akarok. A családtagjaim többsége halott. De az olyan ismerőseim, szerelmeim, barátaim életével, akik a felnőtt életemhez tartoznak, nem tehetem ugyanezt. Az ő jogaikhoz kellene tartanom magamat, el kellene kezdeni torzítani és hazudni. Enyhíteni, barátságosabbá tenni, de ennek nem látom értelmét”- hangsúlyozta. Saját életéről szólva elmondta: kamaszként nem a szülei életében fontos szerepet játszó kommunizmus eszmerendszerével szakított, hiszen egy olyan diktatórikus rendszerben éltek, amelynek “a kommunizmushoz semmi köze nem volt”. Mint fogalmazott, a kommunisták a pályafutásukat már az ötvenes években befejezték, átadták a helyüket a moszkovitáknak, akik gyakorlatilag a Szovjetunió nagyhatalmi érdekeit hajtották végre. “Az autoriter vagy diktatórikus hatalom mindenemet bántotta. És ezt nem fogadtam el. Egyébként a szüleim sem fogadták el, mégis csinálták. Ők sem fogadták el ezt a moszkvai kényszert, a moszkvai minta másolását, de nem mondták azt, hogy nem. Hanem belepusztultak a maguk módján. Az egyikük meghalt korán, a másikuk öngyilkos lett. Ők valóságosan kommunisták voltak, de az ő eszményrendszerük egészen más jellegű volt, mint ami ellen 56-ban felkelt Budapest lakossága” – mutatott rá.

Munkamódszeréről szólva elmondta, hogy az emlékek egy része, a hozzájuk tapadó érzelmi, szellemi benyomások, az emlékezet általi torzítások szándékosan nem lehívhatóak, de a véletlen feltárhatja őket. Alapélménye 1993-as infarktusa, amikor három és fél percet töltött a klinikai halál állapotában, mielőtt az orvosok újraélesztették. Ebben az állapotban bizonyos értelemben feltárul a test előtt a tudat szerkezete, láthatóvá válik, hogy a tudat milyen formában őrzi meg az emlékeket – fogalmazott. “Ha valaki 10 éven át az emlékeivel foglalkozik, kiismeri a tudat járatait. Másrészt íróként egész életemben ez volt a dolgom, tehát igazán volt időm tapasztalatot szerezni ebben. Utolsó sorban említem, de végigcsináltam a Freud szerint tiltott önanalízist, tehát körülbelül tudom, minek mi az értéke, mit hol kell keresni, mi fedi el az álom vagy emlékezés tárgyát” – mesélte. Hozzáfűzte: az elmét “szükséges lyukrendszer” védi, hiszen ha az egyén mindig mindenre emlékezne, belehalna. Ugyanolyan ez, mint a hazugság, ha valaki hazugság nélkül él, nem életképes. Hazudni bizonyos helyzetekben kötelesség – tette hozzá.

Nádas Péter elmondta, hogy a Párhuzamos történetek című “szövegmonstruma” óta kitért a fikció elől. A 2005-ben megjelent, mintegy 1600 oldalas regény azzal a tanulsággal szolgált a saját életanyagának megírására nézve, hogy a nyitott szerkezet sokkal járhatóbb út számára, mint a zárt szerkezetű fikció, amelynek van eleje és vége. A kérdésre, hogy vannak-e olyan témák, amelyeket került a memoárban, a szerző úgy felelt: léteznek olyan emlékek, amelyek annyira fájdalmasak, hogy nem tudja elmondani. “Egy írásnak mindig van saját ökonómiája, ami meghatározza, mi az a pont, amíg még érthető az ember, és mi az, amikor már nem, amikor már zavaros lesz a kép. Nem baj, ha egy emberről alkotott képnek homályos pontjai vannak, hiszen az ember örök titok, fény és idegenség. (…) Egy műalkotásban is megvannak ezek a határok, hogy az intimitásban hol kell megállni. A határok egy irodalmi műnél tágasabbak, mint a magánéletben. De a saját élet más, ott az intimitás túlzó mértéke megbotránkoztató a többiek számára. Ha nincs esztétikai értéke, nem felfogható, tanulsága sincs” – fogalmazott.

Nádas Péter elmondta, hogy a könyv borítóján Izland legrégebbi acélhajója, a Gardar BA 64 látható Literáti-Nagy Ferenc felvételén: “Ez egy megfeneklés. Egy megfeneklett élet, egy megfeneklett halászhajó.

Forrás: MTI