InfoCsoport

az Infocsoport tagja

Monthly Archives: szeptember 2017


Teknővájás

szeptember 26, 2017
Gazdaság, Promóció No Comments


A teknővájás mestersége

A Lajtorja Program mesterségekkel foglalkozó cikksorozatában most egy kihaló foglalatosságról nyújtunk képet. Maga a teknővájás a maga specialitásaival kivész, már nagyjából ki is veszett a gyakorlatból, de mibenlétét, körülményeit, érdemes megvizsgálni, mert szociologikus modellje többet jelent puszta önmagánál, és olyan újabb-idős keletű hiányokra, pótlandó mai hézagokra világít rá, amelyek a lehetőségek tárgyi pontosítású keresésére ösztökélnek.

A fateknő-készítés – mosáshoz, kenyérdagasztáshoz – az ezt kiegészítő baltanyél-csinálással, fakanál-favilla-fatányér-előállítással, szakajtó-formázással egykor országszerte elsősorban a cigányság egyik elismert, tartós megélhetés-biztosító tevékenységét jelentette. Ma még lehet itt-ott találni, ha nem is 80, de 60 év fölötti korú cigányembereket, akik jól ismerik a fateknő-csinálás legkiforrottabb hagyományos forszait, de maguk sem fognak már bele egy-egy ilyen termék újonnani kimunkálásába – fiatalon sem volt ez könnyű munka – , fiaik pedig már az idetartozó munkafogalmakat sem vették át tőlük. Ezek az apák viszont a nagyapáktól átvették még egy régebbi szokáskulturális gyakorlat emlékét, amelynek nyomaival maguk is találkoztak kiskorukban. A teknővájók nem vártak vásárokra: portékáikkal az adott megyében meg esetleg a legközelebbi szomszédosban rendszeresen járták a falvakat – ők vagy családtagjaik.  Pénzt nagyon keveset vittek haza ebből, de kedvelt árukínálók lévén szalonnát, oldalast, krumplit, lisztet, paszulyt, lencsét, tojást, hagymát megbízhatóan eleget kaptak a körutakon.  Otthon pedig a maguknak félretett tekenőben máris dagaszthattak kenyeret. Valaha tehát működött egyfajta spontán „szociális gazdasági” modell. Ez, úgy fest, nem tud itthon más, korszerűbb morfológiával spontán módon megújulni, de ennek oka lehet a kedvezőtlen törvényi környezet is, amin pedig lehet változtatni. Továbbá: a direkt segítség változtathat a túlhátrányos szituáción úgy is, hogy a tehetetlenséget idővel olyan aktivitás váltsa fel, amely már nem szorul a korábbi fokon segítségre.

Napjainkban egyébként rönkhöz jutni sem lehet úgy, mint egykoron erdő szélén lakva. A teknővájáshoz kellő fatörzset ma telepről kéne venni tekintélyes áron és nem hazahúzni az udvarra, hanem géperejű járművön   szállítani.

Első dolog a fakiválasztás volt. Ha a megfelelő tartású fából való fatörzs-szelvény hosszú, két-három méteres volt, négy teknőre is jó, azt kettőbe kellett fűrészelni.  A teknőhöz az 1 méter 40 centis fatörzs az ideális. A megfelelő méretű rönköt két félhenger alakú félrönkké hasították, ékek beütésével, majd fejszecsapásokkal. A félrönköt lefektették lappal fölfelé és  megkezdődött az úgynevezett  „nagyolás”: nagyrészt kiszedni a félrönk belsejét, hol a balszél mentén, hol a jobbszél mentén befelé kisbaltázva, közben néha kisöpörgetni a fatörmeléket és élezőkővel újólag megkezelni a baltát. Nagyolás után lappal lefelé fordult a félrönk, hogy lebaltázzák a kérget, gömbölyűbbre faragják a hajlatokat, eképpen pereme és a két végen füle legyen a leendő teknőnek.  Majd megint megfordult a rönk: a „tisztázás” végett. Ehhez „kapocskát” használtak, kiskapa-forma, görbülő pengéjű faragószerszámot. Előbb a középmedence egyik vége felől, majd a másik vége felől simították le a vájatot egyenletesen görbülőre és határozott szélűre, majd kétnyelű gyalukéssel megdolgozták a teknő-alak tetejét, hátulját, oldalát és a fülperemeket. Rácsiszoltak és jöhetett másnap a következő félrönk. A fakanalakat, fatálcákat nem csiszolták úgy ki, mint ma az akár házi készítésűeket is szokás (kisgép segítségével). Minden késnyom látszott, de sok faeszköz így lett komolyan véve, így tetszett valaha.

A VKB Nonprofit Kft.-nek most is így tetszik…

Ajánlja ismerőseinek a VKB Nonprofit Kft. által gondozott Lajtorja Programot!

A Lajtorja program a Széchenyi 2020 – GINOP-5.1.3-16 projekt keretében az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

(X)
Szechenyi 2020 also infoblokk


Szegedi kézműves hagyományok

szeptember 19, 2017
Gazdaság, Promóció No Comments


A Lajtorja Program kézművességgel foglalkozó cikksorozatában olyan írásokkal is jelentkezik a VKB Nonprofit Kft., amelyek egyes régiók, települések tájjellegű kézműipari hagyományait mutatják be. Nagy múltú helyi mesterségek, táji termékek nyomában ezúttal a Csongrád megyei Szegedre és környékére vetünk pillantást.

Néptánc, népzene tekintetében a „dél-alföldi” jelző nem az egész Dél-Alföld, hanem éppen az Alsó-Tisza-vidék folklórjára vonatkozik, főleg Sándorfalva, Tápé és Apátfalva határozták meg a karakterét. Sándorfalva és Tápé közigazgatásilag már beolvadtak Szegedbe; Apátfalva viszont jóval  keletebbre, Makón is túl, a Maros partján fekszik. A köztes terület telepes falvai, tanyái, tanyabokrai ugyanazt a hagyománykultúrát képviselik, mint a szegedi alsóváros. Az errefelé régebben készített hangszerek: csimpolya-jellegű duda, tekerőlant (e kettő kombinációja szerepelt leggyakrabban a tanyasi mulatságokon), a citera, valamint a délszláv eredetű tambura. Kevésbé jellemzően, de dorombot is használtak.

Szeged környéke a Tisza–Maros torkolatvidéki humuszos talaj és a kedvező napossági tényező együttese miatt legideálisabb helye a hazai fűszerpaprika-termesztésnek; a Duna mellékén csak Kalocsa   fogható hozzá.  A 20. század második negyedében végbemenő élelmiszeripari átalakítás (nagyrendszerbe vont üzemszerű termesztés, szárítás, paprikaőrlő malmok koordinálása stb.) szerencsés vonása volt, hogy nem törölte el, hanem kiegészítő szerepre meghagyta az apróföldes és tanyasi kistermelők igen eleven paprika-kultikus életvitelét, amelyet a nagyüzemi oldal terményfelvásárlása még biztonságosabbá tett. Még a háború utáni államosításokkor sem szűnt meg ez a kettősség: a sok kistermelő de jure belülre került a nagy állami paprikavállalaton, de facto viszont ugyanúgy munkálkodott otthona körül, mint azelőtt. Körükben sokáig megmaradtak a helyi előállítású karók, „útalló”-zsinórok, vasfogú gereblyék, tapicskolók, rózsafejes locsolók, palántaszedő kisszékek, tepsiforma füles ládák. Szerencsére Szőreg – immár szegedi városrész – rózsakertészeti hagyományápolását sem verte szét a téeszesítés, és a szőregi rózsa megúszta a magánosítási időszak viszontagságait is. A helyi halászlé- és házitarhonya-készítési módozatok szintén máig elevenek.

A régi lóvásáros, halkereskedős, gabona- és dohány-hajórakományos Szeged iparosainak rengeteg valaha nevezetes terméke süllyedt már feledésbe: zsindely-különlegességek, speciális építésű bárkák, halász-eszközök, bográcsok, messze földről jöttek által is vásárolt talicskák, cserépkészletek, házi főzésű szappanok. Néhány delikát holmi azonban fennmaradt, azaz néhány helybéli  ma is foglalkozik bizonyos régtől nevezetes termékek előállításával. A hajdani világraszóló halbicska-fajták, rugós szerkezetű, pl. gyöngyháznyelű halszelő eszközök mai szuvenír-változatai inkább csak szimbolikus emlékeztetők: a gyöngyházat gyöngyházas hatású celluloid helyettesíti.  A szegedi papucs, amellyel az utcák kikövezésétől fogva számos mesterség-öröklő család látta el a tájék népviseleti igényeit, majd az 1930-as évektől a turistákat is, még nagyjából megfelel a régi mesterdaraboknak, csak már alig készül belőle. Kopogós sarkú, többnyire bársonyból varrott, leggyakrabban pillangós vagy mezei-virágos (pipacs, nefelejcs stb.) és kalászos hímzéssel díszített női lábbeli ez. Egy bizonyos méretet egyetlen kaptafán varrnak, vagyis használatba vétel után kell eldőlnie, hogy a két párdarab közül melyik hajlik inkább a jobblábra idomulni és melyik a ballábra.  Védettséget élvez, és ha hungarikumnak is nyilvánítják, valószínűleg többen kezdik tanulni a készítését, mint az épp elmúlt  pár évtizedben.

Nemcsak népi iparművészeket várnak e szép területek, hanem bárkit, aki hasonló igényességgel és lelkülettel élteti a hagyományt jelenkori kreativitással.

A VKB Nonprofit Kft. bátorítja és felkarolja a vállalkozókedvűeket a Lajtorja-Program keretében.

Ajánlja ismerőseinek a VKB Nonprofit Kft. által gondozott Lajtorja Programot!

A Lajtorja program a Széchenyi 2020 – GINOP-5.1.3-16 projekt keretében az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

(X)
Szechenyi 2020 also infoblokk


A fafaragás alapjai 2.

szeptember 12, 2017
Gazdaság, Promóció No Comments


A Lajtorja Program fafaragásról szóló cikkét folytatja a VKB Nonprofit Kft. műhelyfogások ismertetésével.

A szerszámismeret elsajátításához főleg a kisebb-nagyobb faragókések és különböző profilú és fokú vésők, valamint az élezőeszközök – kerámia és egyéb kőlapocskák, vésőkhöz való kúpok – használatát kell begyakorolni. Az élezőkhöz sorja-leszedő bőröcskéket is érdemes alkalmazni. Gépi köszörű és körfűrész a beletanulás legtöbb fázisánál még nem kell. Az élezőlapot vizestálkába tesszük, majd kiemelés után a gyárilag hőkezelt, szénacél késpengét enyhén ráfektetjük, hogy fogantyújánál kicsit megemelve addig fenegessük, míg sorja képződik. Tűhegyes; a hegye nem feszegetésre való, letörhet.

A fafaragás nagyon higgadt, pontos, lassú-türelmes munka. Ahhoz a finom-motorikus, sebészies kézmozgáshoz, ami be kell idegződjék hozzá, legjobb úgy beleszokni kezdeni, hogy kiskéssel figyelmesen ceruzákat hegyezgetünk, felváltva feketegrafitosat és puhább színeset: a tudatosan irányított forgácsolás mozgósítja a mérték-érzéket.

Beszerezhetők tapasztalásra szánt, előrerajzolt kis fatáblák. Az egyik fatábla-széria egyenes vonalakat, ferde vonalakat, íveseket, illetve enyhe S-alakokat és erős karakterű S-alakokat mutat. Általuk a fafaragás alapmozdulatai, alapműveletei gyakorolhatók be. A kimetszendő mintavonalakon dolgozva – beszúrás a végeknél, metszéskor nem merőlegesen, hanem 45 fokban tartott kés, 1 mm-es mélység – már ráérzünk a szálirány jelentőségére is. Az ezt követő gyakorlószakaszban ornamentikus mintatáblákat veszünk kézbe (csipkeminták, körök, szilvamag-alak, forgók, virágszerű napszimbólum-sor): ezek már a motívumfaragási készség kibontakoztatására szolgálnak. A vonaltól mindig ugyanakkora apró távolságra, és egy bizonyos kéztartás esetén ugyanannyi fokon emelve – kettős vigyázattal – kell metszeni. Megtanuljuk a szögtartás ésszerű váltakoztatását (45 fok, 90 fok), az enyhe és erősebb metszésmélység alkalmazási menetét, az ábrák hosszában és keresztben metszésének eltérő nehézségét, a csak a felső rostot átvágó műveletet.

Eltérő méretű –  gömbfejűsíthető –  hárslécek, hasábok, rudak (botok) megfaragásánál, már a szobrászat közelében járunk, megcsap a fában rejlő lehetőségek, a saját ötletek kísértése, az alkotótevékenységi hangulat, de csak miután gyakorlottságot szereztünk az alapműveletek rendszerében, és szakmai térlátásunk, rajzkészségünk is fejlődött.  Rögzített munkadarabok kétkezes vésése – ez már akár a díszkapu-faragáshoz is átvezethet bennünket.

A későbbiekben a somogyi pásztorság fafaragó-művészetének itt nem említett eljárásaival is foglalkozunk majd.

Addig is…

Ajánlja ismerőseinek a VKB Nonprofit Kft. által gondozott Lajtorja Programot!

A Lajtorja program a Széchenyi 2020 – GINOP-5.1.3-16 projekt keretében az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

(X)
Szechenyi 2020 also infoblokk


A fafaragás alapjai

szeptember 5, 2017
Gazdaság, Promóció No Comments


A Lajtorja Program cikksorozatai egyikében a hagyományos mesterségekkel, a kihalóban lévő szakmák feléledési esélyeivel, illetve általában a kézművesség mai helyzetével és kilátásaival foglalkozunk. Ezekhez az írásokhoz kapcsolódóan olykor mesterség-ismertetőkkel is jelentkezünk, amelyek bepillantást nyújtanak egy-egy szakma tárgyi világába, hangulatába, felmutatják a tevékenységbe történő beletanulás néhány vonzó vonását. Ezúttal a fafaragói műhelymunkát kerítjük sorra.

A fafaragó olyan anyaggal dolgozik, amely eredetileg növényi életet élt, és természeti illata van. A kezdőknek ajánlatos először hársfa-táblácskákon, hársfa-hasábokon próbálkozniuk a szakszerű mozdulatok megközelítésével. Idehaza ugyanis ez a legpuhább honos fa a nem-hasadékonyak közül (a fenyőfélék könnyen hasadnak a megmunkáló szándék ellenére). Bár a hársfa érezhetően saját rost-olajat tartalmaz, könnyű, és körmünkkel is könnyen nyomot hagyunk rajta. Ugyanakkor igen készségesen szív magába bármiféle nedvet, piszkot, ezért csakis teljesen tiszta és száraz kézzel szabad dolgozni vele – igaz, ezt a szabályt a többi fafajta esetén is tanácsos betartani.

Az ujjbegy izzadása is számít, úgyhogy az apró forgácsokat inkább ujj-oldallal, vagy közvetlen ujj-érintkezés nélkül jó eltávolítani. Az anyagismeret akkor haladott, ha a különböző fafajtákhoz hozzányúlva már azt is előre érzi a kéz, hogy a kés átlagban mely erőfokon kell érje éppen azt a munkadarabot. A stílbútorokhoz is előnyös hárs mellett a gyümölcsfák anyaga kínálkozik leginkább fafaragásra. A cseresznyefa nem sokkal keményebb a hársnál, de figyelni kell erezetes voltára. Méginkább kell vigyázni a középkemény, olajos diófa felületi rajzolatára. Határozottan kemény a körtefa, amely rostszerkezete miatt a fametszetek készítéséhez kiváló, ám drágább anyag, mint a többi gyümölcsfa, ha nem is annyira, mint az egzotikus fák (ében, mahagóni stb.). Aztán szóba jöhet még a bükk – ez leginkább esztergálni való –, a juhar, az éger, és a tölgy, mely legutóbbi nagyon kemény, ám az ilyen faanyagok viszonylatában kiemelkedően jól faragható.

A VKB Nonprofit Kft. soron következő cikkében műhelyfogások ismertetésére kerül sor.

Addig is…

Ajánlja ismerőseinek a VKB Nonprofit Kft. által gondozott Lajtorja Programot!

A Lajtorja program a Széchenyi 2020 – GINOP-5.1.3-16 projekt keretében az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

(X)
Szechenyi 2020 also infoblokk