InfoCsoport

az Infocsoport tagja

Monthly Archives: augusztus 2018


Az Őrség gelencsérei

augusztus 29, 2018
Gazdaság, Promóció No Comments


Jelen írásunk a SZALAKÓTA program őrségi tárgyú cikkfüzérének befejező része.

A korábbiakban már volt szó az őrségi föld természeti sajátságairól. Az említett dombi vizenyős erdőtalaj és a völgyi öntés- és üledéktalaj közt a domblábaknál vízzáró agyagrétegek húzódnak, és a dombokon is kiütközik agyag, mégpedig az őrségi agyag rendkívül tűzálló. A középkor soványka őrvidéki kisgazdaságait úgy lehetett fenntartani, hogy a bennük munkálkodók kiegészítő kisiparos-tevékenység végzésére szorultak, és a helyben legtermészetesebben kínálkozó, ugyanakkor piacképes iparosság a gelencsérség, vagyis a sokműfajú, tágabb értelemben vett fazekasság volt. (A gelencsér, illetve gerencsér, gölöncsér szó délszláv eredetű.) A gelencsér maga lett termékei fuvarosa és (csere)kereskedője. Útjairól tömött gabonás zsákok egy-egy halmával tért vissza. A faluszerek gelencsérei tulajdonképpen csak felújították, felelevenítették a táj égetettagyag-kultúráját, hiszen Szentgyörgyvölgy mellett pár évtizede régészek olyan cserépszoborra leltek (tehén-plasztika), amely 7500 éve készült, a neolitikus vonaldíszes kerámiák jegyeivel. Nem mintha az Őrség középkori és koraújkori agyagiparossága mágikus vagy dísznek való kerámiákra specializálódott volna. Ellenkezőleg, elő sem fordult, hogy a gelencsér koronggal és gödörkemencés égetéssel előállított készlete, amelyet időről időre szekereken messze vitt, ne szigorúan használatra formázott, mázatlan korsók, tálak, csuprok, lábosok stb. együttese legyen. Legfeljebb puritán karcdíszítések többletéről lehetett szó.

A mázalás, és az írókázás, tarkázás  19. század végi, de inkább 20. század eleji elterjedésével az őrségi  agyagiparosok használatra termelése és tulajdonképp letisztultságra hajló szelleme is megmaradt: díszítéseikben szinte minimalista felfogás érvényesült. Máig is a legyakrabban archaikus jelekkel, nemritkán a székely rovásírás szójeleivel dekorálják munkáikat, amelyek persze a mai viszonyok közt már főként szuveníroknak, ajándéktárgyaknak minősülnek. Az alkalmazott motívumok nagy része azonban régebbi századokban is feltűnt az Őrségben, csak nem égetett edényeken, hanem hímzéseken vagy festett fafaragásokon.  Magyarszombatfán 1956 után beindult egy kerámiaüzem, amely idővel másfélszáz helyi és környékbeli embert alkalmazott, és amely nem szüntette meg Őriszentpéter, Velemér, Szentgyörgyvölgy és más közeli községek falusi turizmushoz kötődő háziműhelyeinek életlehetőségeit. 1998-ra az üzem pénzügyileg bedőlt, de aztán akadt vállalkozó, aki profilmódosítással megújítsa. Az üzem azóta cserépkályhákat és kályhacsempéket gyárt, miközben a Gödörházát közigazgatásilag már bevont Magyarszombatfán jónéhány család műveli a gelencsérséget (őrségi csöcsös korsók, falitányérok, kínálótálak, körtemuzsikák stb.) A múzeumnak is helyet adó helyi kézművesközpontban nemzetközi vásáros fazekastalálkozókra kerül sor.  Veleméren a Cserépmadár szállás, egyben „Csinyálóház” portájánál sindümúzeum (a zsindelyformájú, házilagosan készült, jelmintás cserepek múzeuma) tekinthető meg.

A falusi turizmus beköltöző keramikusokat is vonz és tovább vonz; az újabb itteni műhelyek kiszélesíthetik az őrségi agyag-alapú iparművészet nem-hagyományos vonulatát.

A SZALAKÓTA Program egyéni, kisközösségi termékkészítőknek, ezermestereknek, alternatív művészeknek stb. nyújt jogi, adóügyi és pénzügyi vállalkozási tanácsadást térítésmentesen vagy jelképes áron a kezdetektől egészen az önálló vállalkozóként való működés szintjéig.

A programhoz elsősorban a következő területekről lehet csatlakozni: Nyugat-Dunántúl (Vas megye, Zala megye, Győr-Moson-Sopron megye) Közép-Dunántúl (Fejér megye, Veszprém megye, Komárom-Esztergom megye). De természetesen lehetőség van Magyarország más területéről is jelentkezni.

A további részletek felől tájékozódjon a program honlapján: www.szalakota.hu.

A SZALAKÓTA program a Széchenyi 2020 – GINOP-5.1.3-16 projekt keretében az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

(X)
infoblokk_also_ESZA_EU


Az Őrség kézműipari sajátságai

augusztus 22, 2018
Gazdaság, Promóció No Comments


Mostani írásunk a SZALAKÓTA program őrségi témájú cikkfüzérének negyedik része.

Minthogy az Őrség népviseleti szokásai már a Habsburg-korban is igen szerények voltak, majd a 19. század folyamán inkább alásüllyedtek, mint mondjuk, Matyóföld esetében – 1900-ra kiveszett a kis helyi lenmezőket hasznosító házi szövés-fonás –, ma hiába kutatnánk a tájon például hagyományos bocskor- meg topánkészítő-műhelyeket. Eltűnt a suba-, kucsma-, csákó- és bőrdolmány-csinálás is.  A térség nem egy településén ugyanakkor – ahogyan a néhány magyarlakta burgenlandi helység is példázza ezt – gazdag és jól rendezett muzeális bemutatási anyagot őriznek. Az öltözéki darabokon kívül: a  díszes kelengyeládák, a négy-öt négyzetméteres hímzett lepedők, a szintén fehérhímzéses jegykendők és kehelyfedők kultúrája valaha éppoly egységes volt Felsőőrtől Muraszombatig, mint a húsvéti viaszos tojásfestés csillag-ornamentikája.

A konyhai és ház-körüli, kéziiparos előállítású eszközök hagyományos körét, ezek más vidékektől ebben-abban kissé eltérő készletét és morfológiáját a gazdálkodás olyan helyi adottságai határozták meg, amelyek ma is fennállnak.

Az országos átlagnál egyszerre hűvösebb és párásabb vidéken sok a kis vízfolyás és a pangóvíz. A völgyekben a kavics és a mikroszemcsés üledékrétegek a jellemzők, a dombokon pedig a barna erdőtalaj: átaljában az Őrség gyenge, előnytelen földű táj a szántásos növénytermesztés szempontjából.  Nemzedékek sorának kitartó munkájával annyit lehetett javítani ezen, hogy az éti növénytermesztés szerepe harmadlagosból másodlagossá váljék. Elsődleges mindig az erdőgazdálkodás, az elővigyázatos fakitermelés és a tehéntartás- volt. Az erdőt ez utóbbi célra is használták (avarral almozás), illetve a szántók javítgatására is: az erdei szerek körül égetéses irtásterületeket létesítettek, hamuval trágyáztak szántósított kaszálókörleteket. „Bakhátra” kellett szántaniuk – vagyis néhány méterenként összeszántásos domborulatokat teremtve, hogy az eső, hólé lefuthasson a széles közökbe), ehhez pedig gerendelyes (hosszgerendás) eke kellett. Idővel  –  a 19. század elejétől már megeredtek egyes, immár intenzíven művelhető belső földek is, és itt-ott belső földekké váltak régebbi irtásföldek. A többi irtásföld újraerdősült, de bakhát-nyomok ma is érzékelhetők az erdőaljban. Elterjedt eledel lett a helyi vetésű hajdinából főzött kása, és felfutott a töktermesztés. A tökmagolaj sajtolása Csörgőszeren (szalafői településrész) ma is a régi eljárással történik. Szintén nem veszett ki a szalmafonatú terménytartó edények készítése, amelyeket kópicnak neveznek.

tartósabban kamrázható házilagos élelmiszer-készítmények köre azért sem szegényes az Őrségben, mivel  itt – miközben disznótor sem esett kevesebb, mint máshol –  mindig bőven volt mód a gyűjtögetés-szedegetés, erdő- láp- és patakjárás sokszínű eredményességére (gombafélék, bogyós erdei gyümölcsök, varázsfüvek és -virágok, küszök, pisztrángok, folyami rákok).

A helyi talajviszonyoknak tehát előnyei is akadnak. A legmeggyőzőbben a helyi fazekasság életereje tanúsítja ezt. Legközelebbi írásunk témája az őrségi kerámia lesz.

A SZALAKÓTA Program egyéni, kisközösségi termékkészítőknek, ezermestereknek, alternatív művészeknek stb. nyújt jogi, adóügyi és pénzügyi vállalkozási tanácsadást térítésmentesen vagy jelképes áron a kezdetektől egészen az önálló vállalkozóként való működés szintjéig.

A programhoz elsősorban a következő területekről lehet csatlakozni: Nyugat-Dunántúl (Vas megye, Zala megye, Győr-Moson-Sopron megye) Közép-Dunántúl (Fejér megye, Veszprém megye, Komárom-Esztergom megye). De természetesen lehetőség van Magyarország más területéről is jelentkezni.

A további részletek felől tájékozódjon a program honlapján: www.szalakota.hu.

A SZALAKÓTA program a Széchenyi 2020 – GINOP-5.1.3-16 projekt keretében az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

(X)
infoblokk_also_ESZA_EU


Az Őrség sajátos építkezése

augusztus 15, 2018
Gazdaság, Promóció No Comments


Az előzőhöz hasonlóan mostani írásunk folytatás: a SZALAKÓTA program őrségi témájú cikkfüzérének harmadik része.

Ha templomot kívántak emelni vagy átépítve megújítani, a középkori Őrség települései általában stájer építőmestereket, boltozókat és kőfaragókat hívtak. A 13. századból fennmaradt errefelé későromán kapu- és beltér-képzésű, meg koragótikus templom is; a veleméri csúcsíves ablaksorú, egyhajós templomnak a freskóit is akkori stájer vendégfestő alkotta. Amúgy a lakóházak és gazdasági építmények formakultúrája teljességgel helyi (közös szellemű) elgondolások és munkavégző kezek által virágzott. Eredményét egyszerre nevezhetjük parasztnemesi (gazdálkodó-határőri) és népi faépítészetnek; mintha erre utalna a Szentgyörgyi-patak mellett ma is meglevő zalai aprófalu neve is: Nemesnép.

Az eredeti, és maradványosan máig kiütköző településforma a szeres szerkezetű falukiterjedés volt, amelyet az Őrvidék délebbi szakaszán szegesnek neveztek.  Falvak vagy falurészek nevének végén a szer vagy szeg azt jelentette, hogy egy bizonyos család, illetve egy bizonyos rokonság házfürtje teszi ki a falurészt,  vagy,  hogy néhány különböző rokonság házbokrainak szórványa tesz ki egy –  utcák nélküli – falut. Az egy nagycsaládhoz tartozó családok kisgazdaságai szorosabb egységet alkottak, mint egy-egy összetettebb település gazdaságainak együttese. Az erdőközeli gyepes lankákon helyezkedő házakat, házcsoportokat nem vették körül kerítések: maguk a rönkökből rótt falak kerítettek be egy-egy négyszög- vagy U- alakú udvart: egyik oldalon az alvóház és füstösház, a többin a gazdasági ácsolmányok: kamrák, fészer, istálló, pajta, gabonatároló. Legfeljebb az egyik oldalon, a nyitotton lehetett – összekötő – kerítést látni. A végül rozsszalmával befedett építményeket boronafalas módszerrel állították össze, szálfák vagy szögletesebb gerendák egymásra fektetésével, keresztvéges vagy fecskefarkú csapolással, majd sárral tapasztották és bemeszelték.  A házcsoportok közt gyümölcsbokor-sorok és kis kaszálósávok húzódtak.  Ma arra járva természetesen nem a középkori rönköket látjuk, ám a 19. századi újra- és hozzáépítések, de még némely 20. századiak is, hűek maradtak a régmúlthoz.  Pankasz sátorszerű haranglába, Gödörháza harangtornya, vagy a nemesnépi zsindelysisakú, szoknyás harangláb éppenséggel valamivel korábbról, a 18. századból maradt fenn, Szalafőn viszont sorra 19. századi kivitelben tekinthetjük meg a sokkalta korábbi praktikus érzékről tanúskodó boronafalas építményeket, a pityerszeri házegyüttest, vagy a zsúppal fedett, emeletes kástut. (A kástu, akár a kisebb, akár a nagyobb, mindenkor tározóhely volt, ám egy-egy emeletes kástu egyben kocsiszín, présház és szerszámkészítő műhely is lehetett).

A 17. századtól fogva kezdtek szaporulni az Őrségben (a mai Burgenland területén is) az útmentébe épülő, utcaalkotó típusú –  a strassensiedlung-elvhez igazodó –, árkádos házak, amelyek jellegzetesen helyi arányaikkal mégis felismerhetően őrségi reformot képviseltek. Amikor már mind téglából készültek ezek (a 19. század derekán túl), és netán cserépfedést kaptak, akkor is megtartották az árkádvonalak, az oromfalak és a helyi tornácok (úgynevezett „kódisállások”) korábban ismert itteni arányait.

A SZALAKÓTA Program egyéni, kisközösségi termékkészítőknek, ezermestereknek, alternatív művészeknek stb. nyújt jogi, adóügyi és pénzügyi vállalkozási tanácsadást térítésmentesen vagy jelképes áron a kezdetektől egészen az önálló vállalkozóként való működés szintjéig.

A programhoz elsősorban a következő területekről lehet csatlakozni: Nyugat-Dunántúl (Vas megye, Zala megye, Győr-Moson-Sopron megye) Közép-Dunántúl (Fejér megye, Veszprém megye, Komárom-Esztergom megye). De természetesen lehetőség van Magyarország más területéről is jelentkezni.

A további részletek felől tájékozódjon a program honlapján: www.szalakota.hu.

A SZALAKÓTA program a Széchenyi 2020 – GINOP-5.1.3-16 projekt keretében az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

(X)
infoblokk_also_ESZA_EU


Az Őrség élettörténete a középkor óta

augusztus 8, 2018
Gazdaság, Promóció No Comments


Jelen írásunk a SZALAKÓTA program cikksorozatában legutóbb megjelent, őrvidéki tárgyú hagyományismertetőnk folytatása.

A késő-középkorban a határvár-rendszer kiépülése nyomán a gyepü-körzet státusa elbizonytalanodott. Az Őrvidék paraszti kisnemesei de facto elvesztették azokat a szabadságjogaikat, amelyeket hivatalosan még több évszázad egyetlen uralkodója sem törölt el. Idővel egyik-másik Habsburg még igazolólevelet is kiadott, hogy megvannak azok a jogok. Ténylegesen azonban  – minthogy az egész  területsáv örökbirtokos főnemesi famíliák kezére jutott–, olyannyira nem érvényesültek, hogy a valahai határőrök leszármazottainak egy része még robotszolgálatra is rákényszerült, címzetesen hiába volt őrnagy-ispánjuk.  A török terjeszkedés ezt a vidéket a 16. században még elkerülte, a 17. században viszont már nem; az őrségi elszegényedés ekkor már mintegy csak beteljesült.

A térségi fegyvermívesség nem ekkor hanyatlott le, hanem már jóval korábban –  és mégis, az őrségi fokosviselet (díszesre munkált fémfokosokról van szó) igen kitartó hagyományként még a 19. századi reformkorban is őrizte az őrségi különlét emlékét Hegyhátszentjakabtól Felsőőrig. Bár másként építkeztek már, mint a késő-középkorban (kőből, téglából, és több lett a szórt házbokrok mellett az útmenti házsor) de egyrészt az új formákban is közös tájjelleg teremtődött errefelé, másrészt a régi formákat sem feledték el: kisebb arányban, de megújult az itt oly szokásos faépítkezés is.  Erős regionalista tudat ütközött ki mindebben, a többnyelvű szűk pátria nem anyanyelvi meghatározottságú, nem nemzeti alapú otthonossági tudata.

A sors iróniája, hogy az őrségi rendi jogok papír-támasztékát, amelyeket a Habsburgok még csak-csak meghagytak, az 1848-as nemzeti szabadságtörvények söpörték el végleg, egybemarkolva az országbeli összes többi rendi joggal. A szegény parasztnemesek büszke fokosviseletének ezzel áldozott le végleg, és nem I. Lipót császár valahai, 1700 körüli önkényével. Egyes ünnepi népszokások gyakorlatában – például az alsóőri menyegzők, és a farsangi játékos „rönkhúzások” alkalmával – a 20. század folyamán is szerepet kaptak még a fokossal (immár mindig csak fafokossal) zajló szimbolikus mozdulatsorok.  Létesülhetett Szentgotthárdon kaszagyár (bükkfa gépei ma ipari műemlékek), selyemgyár, a domináns őrségi kisgazdálkodó élet otthonosan fennmaradt. Alsóőr (Unterwart) említésével persze arra is utalunk, hogy az 1920-ig fennálló őrségi tájegységet az akkori új európai határszabások kettéhasították. De nem ez jelentette az őrségi életvitelre a legnagyobb 20. századi fenyegetést.  Igazi végveszély-hangulatot ezen a tájon a szovjetkoron belüli Rákosi-időszak hozott, amikor az irányító kabinet „magyar Maginot-vonalat” (bunker-és erődláncot) igyekezett kiépíttetni itt, félig Ausztria, félig a titói Jugoszlávia ellenében, a munkálatokat kitelepítésekkel készítve elő, illetve kísérve. A sötét szakaszt követő regenerálódás nem volt gyors, hivatalos tájvédelmi státuszt az Őrség a ’60-as években még nem, csak 1978-ban nyert. Ezzel megnövekedett a turisztikai jövedelemszerzés szerepe is a tájon, és megindult bizonyos mértékű skanzenesedési folyamat.

A SZALAKÓTA Program egyéni, kisközösségi termékkészítőknek, ezermestereknek, alternatív művészeknek stb. nyújt jogi, adóügyi és pénzügyi vállalkozási tanácsadást térítésmentesen vagy jelképes áron a kezdetektől egészen az önálló vállalkozóként való működés szintjéig.

A programhoz elsősorban a következő területekről lehet csatlakozni: Nyugat-Dunántúl (Vas megye, Zala megye, Győr-Moson-Sopron megye) Közép-Dunántúl (Fejér megye, Veszprém megye, Komárom-Esztergom megye). De természetesen lehetőség van Magyarország más területéről is jelentkezni.

A további részletek felől tájékozódjon a program honlapján: www.szalakota.hu.

A SZALAKÓTA program a Széchenyi 2020 – GINOP-5.1.3-16 projekt keretében az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

(X)
infoblokk_also_ESZA_EU