InfoCsoport

az Infocsoport tagja

Monthly Archives: március 2019


A szűcsmunka közelebbről – subadíszítés

március 13, 2019
Gazdaság, Promóció No Comments


A magyar szűcs-ornamentika témáját már érintettük egyszer a Szalakóta program háziipari tárgyú cikksorozata keretében, amikor arról írtunk, hogy a 19. századi alföldi pásztorvilág posztó cifraszűreinek mintaforrása elsősorban a bőrművesség volt. Most részletezőbben szólunk erről a motívumkincsről. Az  első világháború után megkezdődött a subaviselet visszaszorulása, de díszeiké még nem: azok tovább éltek szűrökön, ködmönökön és falusi mellényeken, nemcsak a bőr- de a vászon- és posztó-pruszlikokon is.

Az ünneplős illetve templomozó parasztsuba (nem a ridegpásztori suba) 19. századi változatai közül az egyiket röviden „almás”-nak is nevezték, a szót subák tekintetében főnévként is, jelzőként is használva. „Almás” az olyan bunda neve –  vagy jelzője – volt, amelynek bőrrátét-dekorációja, festett és/vagy hímzéses szironyozása kerekded formák alkalmazásával tüntetett.  Szóbajönnek itt az esetleges vállgallérok, aztán a deréktoldásokon végighúzódó „keresztirhák” (a subacsinálók „irhának” mondták a rátétül szolgáló szőrtelen bőrcsíkokat is), valamint a hosszanti varrásokat elfedő, hol fehér, hol piros „szálirhák”. Ezeket a hasiból szabott szalagokat a szélükről különböztették meg, vagyis a szélük volt az, amely vagy „vízfolyásos” (hullámos), „csigás”, „csipkés” vagy „almás” jelleget mutatott – utóbbit akkor, ha a perem félköröcskékkel volt végigfogazva. A perem mellett színes kísérőfonalat vezettek végig, ez volt a vereznek.

A rátétek hímzései idővel átkerültek közvetlenül a subafalra. A virágforma-kivágatú bőrrátétekkel ékes subát, illetve a nem különösebben rátétes, de annál erősebben hímzéses subát „virágos”-nak mondták. Leggyakoribb a pávaszemhez hasonló stilizált rózsamotívum volt, amely alul ritmikusan végigsorjázott a suba cikkelyein. Járáskor a fodrokkal együtt a rózsasor is méltóságteljesen rengett-lengett, asszonyi kisbundák esetén pedig, amikor a rózsasor közelebb esett a derékhoz, farhoz, kimondottan a női ringás hangsúlyozódott általa.

Egész kiskerti csokrok, színes gyapjúfonallal, majd 1850 után szűcsselyemmel hímzett bokorvirágok is sorjázhattak a subán, tulipánnal, szekfűvel, nefeleccsel, rozmaringgal, más hajtásokkal, levelekkel ékesen, igen sok stilizációs verzióban – például ágtartó madár motívumának alkalmazásával tömörítve igen gazdaggá a szimmetrikus kompozíciókat. A kompozíciók nem lepték el a subafalat, legfeljebb a vállat (válltányér-hímzés), mert kerülni kellett a bőrmállasztó fokú hímzési zsúfoltságot. Ezért rendre érvényesült a subafal szép alapfestése – például tapló általi egyenletes vörösbarnasága. Selymezésnek sokhelyt az egyszínű vagy kevésszínű selyemfonalas virágozást nevezték  a subavállon-subaháton-subaujjon (már ha ujja is volt a subának, mert gyakoribb volt az ujjatlan). A selymező-szokások tájegységenként eltértek: emitt a fekete, amott a zöld dívott, máshol a lila rajzolat uralkodott. A subaalj göndörödő báránybőr szegélye fölött körbefutó ornamentikus sáv is növénymotivikus volt, de nem annyira álló, mint inkább elfekvő ábravonalakkal.  A teljes subadíszítésben hat-hét nevezetes öltéstípus váltakozott.

A pásztorbundák sem maradtak akármeddig dísztelenek: aljukra lucsokvédő prémszegély került („kötés”), amely bőrsallangokkal fonódott, vagy gombolódott fel a subafalra. Az ilyen „kötéses bundák” válla alá általában „kártyát”, piros bőrrátétet varrtak, fehér sallangszíjakkal, dohányzacskó- és tűzszerszám-tartónak.

Ködmönről, bekecsről eztán fogunk szólni.

A SZALAKÓTA Program egyéni, kisközösségi termékkészítőknek, ezermestereknek, alternatív művészeknek stb. nyújt jogi, adóügyi és pénzügyi vállalkozási tanácsadást térítésmentesen vagy jelképes áron a kezdetektől egészen az önálló vállalkozóként való működés szintjéig.

A programhoz elsősorban a következő területekről lehet csatlakozni: Nyugat-Dunántúl (Vas megye, Zala megye, Győr-Moson-Sopron megye) Közép-Dunántúl (Fejér megye, Veszprém megye, Komárom-Esztergom megye). De természetesen lehetőség van Magyarország más területéről is jelentkezni.

A további részletek felől tájékozódjon a program honlapján: www.szalakota.hu.

A SZALAKÓTA program a Széchenyi 2020 – GINOP-5.1.3-16 projekt keretében az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

(X)
infoblokk_also_ESZA_EU


A szűcsmunka közelebbről – a suba megvarrása

március 6, 2019
Gazdaság, Promóció No Comments


Előző írásunkban a Szalakóta program régi mesterségekről szóló cikksorozata keretében a subakészítés alapozó munkálataival foglalkoztunk.  Ennek során azt is jeleztük, hogy a subát a megszabott birkabőrök egész sorából alakították ki, de még nem tértünk rá ezek illeszkedéseire és az egyes összetevők szerepére.

A paraszti rackabundát készítő szűcs először is vállbőrnek valót jelölt ki, amelyet aztán a kívánt funkció szerint formázott meg, hosszanti oldalain kissé konkáv téglalappá szabva a munkadarabot. A férfi nagybunda érhetett csak kissé térd alá, és érhetett bokáig, sőt, akár olyan hosszú is lehetett, hogy már szinte a csizmaorrot is elrejtette. Mivel hordáskor a vállon nehézkedett, a hosszúsuba vállrésze fokozott masszivitással kellett készüljön. Abból a szempontból azonban mindegy volt a hossz, hogy mindegyik változatnál a vállbőrhöz kellett toldani a többi részt, vagyis a váll felőli végen kerekített oldalbőröket, az elejbőrt és a hátbőrt  – mindegyiket tetszés szerint egy vagy több hosszú tagból, majd a toldóvarrás után a zsákvarrásra emlékeztető módon egymással is összeerősíteni őket. Cikkelyfodrokra tagolódó, a lábak irányában többé-kevésbé szétálló palástforma állt elő.  Küloldalán mindegyik bőr a felső végtől az alsóig meg lett hasítva, aljuk egyenlőre vágva és prémmel szegve. A varrásvonalakra ráerősítő bőr- vagy (színes) posztócsíkokat vócnak nevezték. A legbővebb, 24 bőrös  subák bőrcikkelyeinek sora kiterítve teljes köralakot adott ki, a kör közepén a nyakkivétellel, ahol a nyak-csat helyezkedett, illetve a kacagánygallér (leggyakrabban fekete báránybőrből).

A magyar középkor még nem kései szakaszában az erdei-mezei embereknek még jelentős hányada viselt nyestprém-, vaddisznóbőr- nutria (mocsári hód)- stb. öltözéket. A 15. században már leáldozott ez a szokás: nyestbőrben a kancelláriusok jártak, jobbágy egy sem, amint karmantyúkat (kéz-és karvédő prémeket) sem viseltek a falusi kunyhók lakói. Viszont a paraszti világban, akár a vitézeknél még megmaradt a kacagány „divatja”. Azokban az esetekben, amikor a valahai bőrkikészítő megőrizte a prémes állat karmos lábait, hogy a mellső lábak nyakkötőként szolgálhassanak egy-egy hátibőrhöz, illetve a hátsó pár láb derékkötőként, az esetleg csíkosszőrű állatfarok pedig díszként szerepeljen, ilyenkor az úgynevezett kacagányon dolgozott. Hozzá kell tenni, a középkorban és azon túl is a használatba kerülő kacagányok többségét nem szűcsmesterek állították elő, hanem olyan pásztorok (farkasbőrből, kosbőrből), akik más bundák készítésével nem foglalkoztak. A kacagányok és az átelleni elejbőrök viseletét éppen a subakészítés későbbi terjedése kezdte margóra szorítani, amikor a lógatott elejbőröket felváltották a belebújható mellesek, lajbik. A tipikus subagallér tehát egyszerűen a közvetlen előzmény visszamaradt nyoma, jelzésszerű maradéka.

Valójában egyébként már a középkori előkelőségi bundák is meglehetősen hasonlóan készültek, mint a későbbi parasztsubák, csak a felhasznált szőrmék dolgában mutattak sokkalta nagyobb változatosságot. Cikkelyességük mégsem tűnt ki úgy, mint a későbbi parasztbundáké, mert a méltóságok díszes posztó- selyem- vagy brokátborítást vonattak a külső bőrfelületre.

Akit a díszítés is érdekel, az maradjon velünk továbbra is.

A SZALAKÓTA Program egyéni, kisközösségi termékkészítőknek, ezermestereknek, alternatív művészeknek stb. nyújt jogi, adóügyi és pénzügyi vállalkozási tanácsadást térítésmentesen vagy jelképes áron a kezdetektől egészen az önálló vállalkozóként való működés szintjéig.

A programhoz elsősorban a következő területekről lehet csatlakozni: Nyugat-Dunántúl (Vas megye, Zala megye, Győr-Moson-Sopron megye) Közép-Dunántúl (Fejér megye, Veszprém megye, Komárom-Esztergom megye). De természetesen lehetőség van Magyarország más területéről is jelentkezni.

A további részletek felől tájékozódjon a program honlapján: www.szalakota.hu.

A SZALAKÓTA program a Széchenyi 2020 – GINOP-5.1.3-16 projekt keretében az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

(X)
infoblokk_also_ESZA_EU