Alföldi pásztorkalapok nemezelése és kiformálása

A SZALAKÓTA program régi mesterségeket ismertető cikksorozatában legutóbb a háziiparos kalapkészítés előmunkálatait vázoltuk. Most a további munkafázisok rendjével foglalkozunk.

A nemezelés legfőbb eszköze a „pecka”, egy szögletes kis begyújtott kemenceféle, a tetején odaerősített fémlemezzel. A fémplatnit is meg kell vízzel locsolni, és a filcet rejtő zsákot is, amely ráterül. Igyekezni kell az anyagot a nagy gőzben minél inkább lelapítani. A nagyobb fakok össze-nemezelődnek a kisebbekkel és sokkalta erősebbek lesznek, ellentállva a szakítás kísérletének.  A nemezlapok kicsomagolás után még vissza fognak kerülni a forróvizes platnira, de előtte széleik ferde egymásba-takarásával lapos, fektetett kúpok formázódnak belőlük .  A mester fel is emeli  a kúpokat, és ahol jobban átszűrődik rajtuk a fény, oda tesz egy kis rátét-filcet. A kúpok „feje” (hegye) betűrve, belsejükben védőpapír („alslisz”) a tovább-nemezelődés ellen, így lesznek ismét bekendőzve és bezsákolva, meglocsolva, forró gőzben nyomogatva. A zsákból másodjára kitakargatott – most már kúpalakba rögzült – nemezlapok átigazgatása következik: kerüljenek máshová a lelapításkori hosszanti széleik, mint előbb voltak. És megint: kendőkkel elválasztva be a zsákba, majd meglocsolva rá a forró platnira.

Most már az a jó, ha kissé megnyúlnak a nemezkúpok-beli gyapjúszálak, ezért a kúpok avagy „tompok” pácolólavórba merülnek. Ezután viszont palacsintaformán lesznek bezsákolva. A begöngyölt anyag gyúrása az eddigieknél jelentősen mértéktartóbb locsolgatással történjék, hogy végbemenjen bizonyos fokú biztos zsugorodás, mielőtt egyszerűen vízbe lennének mártva a tompok. Többször ki kell göngyölni, nézegetni őket, mennyivel mentek összébb, majd újragyúrni mindet.  Egyaraszosnak plusz négy ujjnyinak kell lenniük. Ha ez megvan, vízbe mártható a tomp és megkaphatja az utolsó gyúrást.

A szűk értelemben vett formázáshoz kész tompok kellenek. A tomp szájszélét többhelyt megragadva a mester félig-meddig kifordítja a munkadarabot, egy sávot felhajt karimának, erre rálapogat, meghúzza, a középkiállást pedig behorpasztja, vizet önt oda és ököllel lenyomja a horpadást. Csak ezután húzza rá a tompot egy fém fejformára; a tomp teteje félgömbszerűen kifeszül. A karima megint felhajtatik, a középkiállásra pántlika feszül rá, azt le kell nyomni egész a karima tövéig. A levett és felül újra behorpasztott homokszín kalpagoknak festés előtt ki kell száradniuk a napon: egy alacsony fészer cseréptetejére kerülnek. 40-50 liter víz forr az üstben, amelybe savas gyapjúfesték ömlik. A kalapoknak másfél órán át kell ott ázniuk (míg a víz ki nem fehéredik, a festék lekötődését jelezve), majd még egy dézsa savas vízben is időzniük. A mester az innen is kivett, már fekete kalapokat másnap egy lábasnyi keményítős vízbe mártott kefével is kezelgeti, utána meggőzöli őket úgy, hogy egy fazék forró vízre farácsot tesz. A kalapok újfent rákerülnek a kifeszítő fémformára, megint le-, majd felhajtatik a karimájuk és pántlika nyomódik a középrészük aljáig (a belkarimáig vagy „band”-ig).  Ott, a fémformán száradnak meg.

A külső karima körbevasalása többféleképp történhet, és a választás fazonalakító értékű, amint a karima élének nyesővasas megvágása is meghatározott fazonminta szerint történik; tulajdonképpen ebben a fázisban rögzül a kalap típusa és az azon belüli stílváltozat. Ezt követőleg is bőven van még mit tenni: „glancolás” (a filcszálak egyirányba kefélése, esetleg fényes szálak hozzáadása), körbeszegés, bélésvarrás, bélés-pecsételés, szalagolás, állszíj-applikáció.

A SZALAKÓTA Program egyéni, kisközösségi termékkészítőknek, ezermestereknek, alternatív művészeknek stb. nyújt jogi, adóügyi és pénzügyi vállalkozási tanácsadást térítésmentesen vagy jelképes áron a kezdetektől egészen az önálló vállalkozóként való működés szintjéig.

A programhoz elsősorban a következő területekről lehet csatlakozni: Nyugat-Dunántúl (Vas megye, Zala megye, Győr-Moson-Sopron megye) Közép-Dunántúl (Fejér megye, Veszprém megye, Komárom-Esztergom megye). De természetesen lehetőség van Magyarország más területéről is jelentkezni.

A további részletek felől tájékozódjon a program honlapján: www.szalakota.hu.

A SZALAKÓTA program a Széchenyi 2020 – GINOP-5.1.3-16 projekt keretében az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.


Ezt a tartalmat támogatott formában helyeztük el. A Szerkesztőség.hu tartalom kihelyezéséről és a tartalomszolgáltatásról bővebben itt:
Támogatott tartalom
infoblokk_also_ESZA_EU

Vélemény, hozzászólás?