Bemutatták a stroke-ra és a hirtelen szívmegállás kockázatára figyelmeztető magyar találmányt

Egy magyar fejlesztésű orvostechnikai eszköz előrejelzi a stroke és a hirtelen szívmegállás kockázatát. A találmányt szerdán Budapesten mutatták be.

szívmegállás és stroke szűrő
A WIWE elnevezésű orvostechnológiai (diagnosztikai) eszközhöz tartozó applikáció felhasználói felülete egy tableten a Sanatmetal Kft. bemutatóján, a Magyar Tudományos Akadémián tartott sajtótájékoztatón 2016. november 23-án. A magyar találmány az EKG görbét mérve figyelmeztet a pitvari fibrilláció következtében kialakuló stroke és a hirtelen szívmegállás kockázatára. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

A szervezők az MTI-hez eljuttatott közleményben azt írták: a WIWE elnevezésű készülék azzal, hogy képes előrejelezni a stroke és a szívmegállás kockázatát, ezrek életét mentheti meg.
A hirtelen szívmegállás világszerte vezető halálok, amelynek túlélési aránya mindössze 10 százalék. A stroke a második leggyakoribb halálok – a WHO adatai szerint – éves szinten több mint 5 millió ember hal meg emiatt a világon. Magyarországon a halálozások 51 százalékát szív- és érrendszeri betegségek és traumák okozzák. „A heveny szívizominfarktus legsúlyosabb, leginkább az első órákban fellépő szövődménye az esetek akár 30 százalékában a hirtelen halált okozó kamrafibrilláció” – idézték a közleményben Becker Dávidot, a Kardiológus Társaság főtitkárát.

Becsült adatok szerint Magyarországon jelenleg évente 40-50 ezren kapnak szélütést, és mintegy 12 ezer ember veszíti életét agyi érkatasztrófa következtében. Az esetek harmadában a stroke közvetlen kiváltó oka az úgynevezett pitvaribrilláció, amely EKG-val felismerhető és kezelhető. A diagnosztikai eszköz az EKG-görbe tulajdonságait kiértékelő – a világon egyedülálló – intelligens algoritmus segítségével megmutatja a hirtelen keringés-összeomláshoz vezető kamrafibrilláció kockázatát, illetve segít diagnosztizálni a sokszor tünetmentes, de stroke kialakulásának veszélyét magában hordoz rohamszerű pitvarfibrillációt.

Az eszköz két részből áll: egy hordozható mérőműszerből és egy okostelefonhoz vagy tablethez kapcsolható applikációból. A WIWE ezenkívül képes mérni a vér oxigénszintjét, a pulzust, illetve rendelkezik olyan egyéb funkciókkal is, mint a lépés- és kalóriaszámláló – idézték a közleményben Kozmann György professzort, a Pannon Egyetem Egészségügyi Informatikai K+F Központ elnökét, aki munkatársaival alkotta meg az orvostechnikai eszközt.
A találmányt az egri székhelyű Sanatmetal Kft. fejlesztette tovább és szerezte meg a szükséges engedélyeket. A 100 százalékban magyar tulajdonú vállalkozás traumatológiai, ortopédiai, gerincsebészeti és fogászati implantátumokat is gyárt és forgalmaz.

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?