Rászorulóknak főzünk! – A Heti Betevő ételosztásaira most is nagy szükség van

Rászorulóknak főzünk - Heti Betevő Pécs

Az ételosztás világjárvány idején sem maradhat el!

Az újabb és újabb Covid-hullámok következtében már tavaly ősszel veszélybe kerültek a Heti Betevő szokásos ételosztásai Pécsett –az önkéntesek azonban nem hagyták magukra a rászorulókat, ehelyett kreatív megoldást találtak a szintén ételosztással foglalkozó Pécs Bike Maffiával összefogva. November óta a Betevő által főzött vasárnapi ebédeket is a PBM biciklis önkéntesei viszik házhoz a „betevősök” rendszeres vendégei számára, a téli időszakban ráadásul minden hétévégén főztek.

 

Egy tál étel a rászurulóknak
Egy tál étel… és egy falat kenyér

A Heti Betevő egy önszerveződő, teljesen átlagos emberekből összeálló segítő közösség, akik helyi adományokból főznek és osztanak meleg ételt arra rászoruló embereknek, tisztán nonprofit jelleggel, önkéntes munkában.

Történetük Budapesten kezdődött, egészen pontosan a Dob utca egyik „fesztelen hangulatú, menő romkocsmájában” – ahogyan a Google-térkép hirdeti a Kisüzemet. Az itt dolgozó szakácsok fejében ütött szöget 2013 karácsonya környékén – látva, hogy mennyit költenek a vendégek szórakozásra, miközben olyan sok embernek okoz gondot a napi betevő –, hogy egyetlen sör árából egy tál tartalmas meleg ételt lehetne főzni a nélkülöző embereknek, mindössze némi jószándék és összefogás kell hozzá. Ezekből pedig nem volt hiány, így a Kisüzem szakácsai következő vasárnap a baráti körükben gyorsan összedobott adományokból megfőztek 50 adag ételt, és a közeli téren ki is osztották a környékbeli rászoruló embereknek. És aztán onnantól kezdve minden vasárnap…

Mostanra pedig már országos hálózattá nőtték ki magukat: idő közben a kezdeményezés egyesületi formába szerveződött, de továbbra is megtartotta „sejtes”, a helyi közösségekben szerveződő és kizárólag önkéntes összefogáson alapuló működését. A VII. kerület után előbb a VIII. kerületben, majd Makón, Székesfehérváron és Pécsett is alakult csoportjuk. Az alapkoncepció azonban mindenütt változatlan: elsősorban a szórakozóhelyek közönségét megcélozva gyűjtenek adományokat kihelyezett perselyeikbe, melynek bevételéből heti-kétheti rendszerességgel önkéntesek munkájával több száz rászorulót látnak el a környezetükben meleg, minőségi étellel. Jellegzetes sárga címkés befőttesüveg perselyeik, melynek logójáról süt az egészséges optimizmus és humor, elég gyorsan a „menőség” védjegyévé váltak, de ezenkívül is mind több vállalkozás és rengeteg magánszemély támogatja tevékenységüket saját lehetőségei szerint, a legkülönbözőbb módokon.

Egy kondérral étel
A kondérból minden adag jó helyre kerül

Pécsett 2016 tavaszán egy, a budapesti példán fellelkesült fiatalember, Sólyom Tamás kezdeményezésére indult el a maroknyi önkéntesből álló csapat munkája, melynek Tamás mellett Szalai Zsófia és Farkas Klára a kezdetektől a mai napig oszlopos tagjai. Mindannyian munka és család, illetve tanulás mellett áldozzák minden második hétvégéjüket az önként vállalt küldetésnek: Tamás a POTE-n végzett munkája mellett éppen most szerzi meg szociális munkás diplomáját, emellett két pici lány édesapja, akik 4-5 évesen néha már szintén besegítenek az önkéntes csapat munkájába; Zsófi pedig pénzügyi vonalon dolgozik és tanul párhuzamosan. Mindjárt öt éve lesz, hogy ha fúj, ha fagy, ha forróság van és mások nyaralni mentek, vagy ha a vasárnap történetesen éppen szilveszterre esik – ők minden második vasárnap mintegy 180 rászoruló embernek adnak meleg vasárnapi ebédet. A tál húsétel mellé mindig csomagolnak zsemlét, gyümölcsöt és házilag sütött süteményt – utóbbiakat a csapat állandó önkéntesei mellett a FB-felhívásukra mind nagyobb számban jelentkező, gyakran teljesen ismeretlen, segítő szándékú pécsi emberek készítik és viszik el nekik. De nemcsak magánszemélyek, hanem mind több vállalkozás is fontosnak tartja, hogy segítse a munkájukat. Az Aranycipó évek óta alkalmanként 300 zsemlével, az uránvárosi Park Pavilon Café pedig – amikor nyitva lehet – csokis islerrel támogatja az ételosztásokat; az előkészületekhez és a csomagoláshoz pedig vagy szükség esetén a közösségi főzéshez kaptak már helyet a Vasutas Művelődési Házban, a Baptista Szeretetszolgálat egyik intézményében, és a korlátozások előtti kedvenc csomagoló helyszínük volt a Mozaiq Café, ahol mindig nagy szeretettel, önzetlenül fogadták őket. Amíg lehetett, a főzést időnként helyi éttermek vállalták magukra (többek között a Trafik, a Teleky Bistro, a Laterum Étterem), az ott dolgozók önzetlen munkájukat és a vasárnap délelőttjüket áldozták az ügyért, sokszor a költségeket is átvállalva. Most pedig már egy éve Auth István vendéglátós (egyúttal önkormányzati képviselő) jóvoltából az üzemelésében álló, a járvány miatt kényszer-zárvatartásra ítélt étterem konyháját tudják főzésre, porciózásra és a csomagok elkészítésére használni.

„Vendégeik” – ahogy a betevősök mondják – jobbára sokgyermekes családok és kisnyugdíjasok, de vannak köztük hajléktalanok, mozgáskorlátozottak és más miatt rászorulók, főleg Uránvárosból és környékéről, de a szabad téri osztásokra amíg lehetett, a város távoli részeiből és vidékről is szoktak jönnek. Csupa olyan nehéz helyzetben lévő ember, köztük sok kisgyerek, akiknek erejüket meghaladó problémát jelent a napi betevő előteremtése. Többségük a Családsegítő Szolgálat ajánlásával veszi igénybe a segítséget, de az önkéntes csapat hitvallásának megfelelően megkülönböztetés nélkül mindenkit egyformán kiszolgálnak. Vendégeik mára mind személyes ismerőseikké váltak, egész családjukat név szerint ismerik, tudnak kisebb-nagyobb problémáikról és örömeikről, így aztán óhatatlanul személyes felelősséget éreznek irántuk. Tudják, hogy ezek az emberek minden körülménytől függetlenül kéthetente számítanak rájuk és a tál meleg ételre, süticsomagra.

Ezért amikor novemberben az uránvárosi ételosztások bejáratott rendszere veszélybe került a megszorítások következtében, haladéktalanul működőképes alternatív megoldást kellett találni az ételosztásra a sorbanállás helyett. Ekkor jött képbe a Pécs Bike Maffia, akik – szintén budapesti mintára – úgyszintén ételt osztanak a város más területein, jellemzően havi rendszerességgel, kerékpáros önkénteseikkel célzottan házhoz szállítva a közösségi főzéssel készült meleg ebédet. A két szervezet között korábban is volt már együttműködés, és a biciklis maffiásokra ezúttal a krízishelyzetben is lehetett számítani. November óta nagyobbrészt ők, kisebb részt a betevősök szállítják ki a meleg ételt, hogy zökkenő nélkül továbbra is megkapják azok az emberek, akiknek ez a létfontosságú. Ráadásul a nehezített helyzetben plusz vállalása is volt a Heti Betevő csapatának: december közepétől a havi kettő helyett 6 héten át minden vasárnap főztek vendégeiknek, természetesen szigorúan ügyelve a higiénés és karanténszabályokra.

Porciózás
Porciózás

A járvány miatti szigorítások azonban nemcsak az éttermek közreműködését lehetetlenítette el és az étel kiosztását nehezítette meg, de alapjaiban tépázta meg az adományforrásokat is, hiszen a vendéglátóhelyek zárvatartásával megszűntek a perselyadományok is. A projekt pedig az alapítás első percétől kizárólag adományokból fedezi az ételosztás költségeit, állami támogatást nem vesz igénybe – helyi átlagemberek önzetlen segítőszándékából működik. Tevékenységük az elsődleges jótékony cél mellett szándékosan egyfajta egyszerű, de annál hatékonyabb társadalmi érzékenyítés is: itt első kézből meg lehet tapasztalni, hogy milyen egyszerűen lehet a közvetlen környezetünkben tevőlegesen segíteni a saját nagyon egyszerű eszközeinkkel, ha az elfordulás helyett a cselekvést választjuk. Mert sokan vannak, akik szívesen tesznek másokért, ha elérhető közelségben adott rá a lehetőség. Nem mindenki született szervező – van, akinek éppen az a testhezálló szerep, hogy van kinek sütnie valami finomságot, míg másoknak az a segítés vállalható formája, ha bevásárlás közben 1-2 kilóval több gyümölcsöt tesz a kosarába, és hazafelé menet beadja az adománygyűjtő helyre. A Heti Betevő koncepciójának lényege éppen ez: hogy épít az emberek szolidaritására és tenni akarására, és ehhez sokféle kapcsolódási lehetőséget biztosít, hogy mindenki, akiben él a jótett iránti vágy, megtalálhassa a segítés neki leginkább megfelelő módját. És a Heti Betevőnél mindig van lehetőség, adományozásra a persely helyett most az átutalás és az adó 1%-a a lehetőség, de Facebook-oldalukon keresztül bármikor lehet csatlakozni a tevőleges feladatokhoz, mert ahogyan azt a szlogenjük is hirdeti: Sosem késő beszállni! Szerencsére ezt sok embertársunk érzi így.

Nekik hála ez országosan havonta körülbelül 2000 adag ebédet jelent – jobban mondva 2000 éhes szájat, illetve 2000 jóllakott embert. Mert a számok mögött emberek vannak, amiként az olyan címkék mögött is, mint rászoruló, mélyszegénység, hajléktalan, sokgyerekes, emberi sorsok rajzolódnak ki, többnyire nem könnyűek. Sokszor a meleg ételnél is többet jelent számukra a jó szó, a törődés, az egyenlő, megkülönböztetés nélküli bánásmód, a tisztelet.

Az önkéntescsapat legnagyobb öröme mégis az, amikor valaki csak azért jön el, hogy elmesélje: megoldódtak az anyagi nehézségei, többé nincs szüksége ingyen ebédre, de nagyon hálás mindenért. Ilyen is van.

Kapcsolódó oldal:
Pécsi Heti Betevő a Facebookon