InfoCsoport

az Infocsoport tagja

Posts Tagged: sallangok


A sallangok története

január 30, 2019
Gazdaság, Promóció No Comments


A Szalakóta program háziipari tárgyú cikksorozatában a bőrművességgel foglalkozó írásfüzérünk kiterjedtségét elsősorban a lószerszám témakörének   nagy itthoni hagyománygazdagsága magyarázza. Eddig azonban kitértünk más tájak nyergelési, kantározási, fogatolási szokásváltozataira is. Ezúttal elmarad a kitekintés, mert a sallangozás speciálisan magyar kultúrájáról lesz szó, amely középkori előzmények felől a 17. században bontakozott ki, és számos bőrműves ma is őrzi nálunk az idevágó ismereteket.

Régen sem csupán a szíjjártók foglalkoztak sallangkészítéssel, hanem olyan mesterek is, akik nyergek, hámszíjazatok előállítását nem vállalták, ám ostorokkal, lovas használatú bőrtokokkal és sallangkészletekkel annál gyakrabban bíbelődtek. De maguk a csikósok is szívesen töltöttek időt ilyen tárgyak kidolgozásával.  Hiszen még a valahai kondások közt is bőven akadtak, akik természetesnek tartották, hogy bőrtarisznyájuk anyagát maguk cserezzék ki, majd az általuk kiszabott tarisznyát maguk szabják ki, varrják meg és maguk díszítsék maguknak.

Magyarországon vitézi lovak szerszámzatára már az 1100 körüli években szokás volt védő bőrlebenyeket, hosszú bőr-leffentyűket aggatni a bögölyök ellenében. Idővel ezeknek a védőrészeknek olyan varrásos összekötéseik alakultak ki, amelyek mintázatot képeztek, bizonyos cifrázati igénnyel, szimmetriára is törekedve.  A 17. század pedig  –  Felső-Magyarországon és a török fennhatóságú Duna-menti középtértől keletre –  a könnyű kocsik és a könnyű parádés fogatolás nagy elterjedési hullámának ideje is volt; ezeknél a korabeli fogatolásoknál vált elmaradhatatlanná a hasításos és fűzéses technikájú, folk-motivikus  sallang-alakzatok alkalmazása.  A hasított és a vágott bőrdarabok és bőrcsíkok, valamint a csíkokból fonott sallangrészek kombinációs lehetőségeire már akkoriban rátaláltak. A bőrhasítás árral történt. A bőrszál-párok egybefűzése (eltért egymástól a laposfűzési eljárás és az élfűzési eljárás) a bőrszálak kilyukasztgatását előfeltételezte. Már akkor elkülönböződött a kantár homlokszíjához varrt homloksallang és a lófejet szintén érintő pofa- vagy fülsallang kategóriája, akár a hátsallangé, az oldalsallangé és a vesesallangé is.

Bő másfél évszázaddal később, amikor már megjelentek a nemzeti címerrel dekorált díszhámok is, már világos szabályként tartották számon, hogy a díszhám lehet rojttalan vagy rojtos, illetve mutathat egyenes szíjszéleket vagy csipkézetteket, és a sallangozás minden összetevőjének e különbségekhez is igazodniuk kell. Például a veret-ékek – díszcsatok, cizellált fémgyűrűk, fém sallangrózsák – nem lehetnek csipkézettek olyankor, amikor a bőrök nem azok.

A 19. században a legszebb sallang-együtteseket a Debrecen és Nyíregyháza közti Újfehértó híres negyedévi vásárain lehetett megcsodálni, illetve beszerezni.  Az Újfehértón kiállított sallangok fonásos részei többnyire kösün („varrószéken”) készültek, kétélű ár segítségével,  12 vagy akár 32 szálból, egyenes vagy ívelt kontúrú, illetve   tömör, vaskos, vagy szellős, áttört változatban. Általános volt a színes szironydíszítés (bőrt-bőrrel-hímzés). Az ostorok sallangozásáról legközelebbi írásunkban lesz szó.

A programhoz elsősorban a következő területekről lehet csatlakozni: Nyugat-Dunántúl (Vas megye, Zala megye, Győr-Moson-Sopron megye) Közép-Dunántúl (Fejér megye, Veszprém megye, Komárom-Esztergom megye). De természetesen lehetőség van Magyarország más területéről is jelentkezni.

A további részletek felől tájékozódjon a program honlapján: www.szalakota.hu.

A SZALAKÓTA program a Széchenyi 2020 – GINOP-5.1.3-16 projekt keretében az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

(X)
infoblokk_also_ESZA_EU