Nyeregkészítés ma – a műhelyek

Folytatjuk a lószerszámozás múltjával és jelenével foglalkozó írásfüzérünket a SZALAKÓTA program kézműipari tárgyú cikksorozata keretében.

A második világháború alatt a magyar lóállomány nagyobb hányada elpusztult, a regenerálásnak pedig aztán ellene hatott a modernizáció, a gépesedés haladott 20. századi fázisa.

A lovarda-építtetés újabb keletű divatja, a lótartási gyakorlat ezredforduló körüli viszonylagos fellendülése nem hozta magával a lovak lemérése után készülő vasalt fa nyeregvázak –  és a lokális hagyományú bőrözés, sallangozás – különösebb újra-megbecsülését, reneszánszát.  (Nem kapott lökést a ’90-es években lehanyatló hazai bőrgyártás sem: a nyergeseknek külföldről kell rendelniük a bőrt.) Napjainkban a nyereg-igénylők jelentős részét jobban érdeklik például a gaucho- vagy a western-nyergek, az ausztrál nyergek, illetve bizonyos speciális katonai nyergek, amelyek korszerű szintetikus vázait külföldi cégek prototípus-fazon szerint futószalagon bocsátják ki, ahogyan egész nyergek is kaphatók konfekcióban. Nem mintha az előregyártott vázak lehetetlenné tennék, hogy a végső nyeregkialakításnál érvényesüljön személyre-szabási törekvés, vagy hogy a nyerget összeállítók figyelembe vegyék az egyes lovak sajátságait. De az így előállított nyergek – amelyek vázaira általában ötéves garancia szól – minőségileg nem felelnek meg a régieknek, egyre gyakoribb rajtuk az egykorinál vékonyabb bőrözés, egyre több bennük a gyors kopású anyag.

2013-ban az OKJ-tanfolyamok köréből eltűnt a nyerges–szíjjártó szaktantárgy. A törlés okai közt az is szerepelt, hogy a legelkötelezettebb nyergeseknek nincs szuflájuk még tanítani is, hiszen még a cérnabefűzést is tanítaniuk kéne. Nincs már meg a régi segéd-rendszer, amelyben a kisinasokkal a mesternek nem kellett foglalkoznia, hanem a segédeknek osztotta a munkát. Egyetlen nyereg elkészítése csaknem másfélezer kisebb munkafolyamatból tevődik össze, és ha olyan munkamódot veszünk alapul, ami manapság viszonylag hagyományosnak számít, hét munkanapot is igénybevesz. A nyeregjavítás sem mindig végezhető el kielégítően egyetlen munkanapon belül. A viszonylag hagyományos módba beleértendő valamilyen csíkvágó masina, varrógép és egy kisebb serfelőgép (bőrtömörítő, bőrkeskenyítő) használata is.

A legkorszerűbb felszerelésű nyergesek műhelye átmenet a háziiparos környezet és a gyártóüzem közt. Túlnyomórészt kézműves munka azért az övék. Egy-két nap alatt náluk sem készül el egy nyereg: átlagban 26 munkaóra kell hozzá, még úgy is, hogy munkájuk a kész nyeregváz kézbevételével kezdődik.  Figyelni tudnak funkciós árnyalatokra, tudják például, milyen mélyen ültető, milyen combtámasz-hosszúságú nyereg biztonságos a terepugrásokhoz úgy, hogy meredek ugratásokhoz már nem ajánlott, és milyen nyereg felel meg ez utóbbi használat céljára.

A SZALAKÓTA Program egyéni, kisközösségi termékkészítőknek, ezermestereknek, alternatív művészeknek stb. nyújt jogi, adóügyi és pénzügyi vállalkozási tanácsadást térítésmentesen vagy jelképes áron a kezdetektől egészen az önálló vállalkozóként való működés szintjéig.

A programhoz elsősorban a következő területekről lehet csatlakozni: Nyugat-Dunántúl (Vas megye, Zala megye, Győr-Moson-Sopron megye) Közép-Dunántúl (Fejér megye, Veszprém megye, Komárom-Esztergom megye). De természetesen lehetőség van Magyarország más területéről is jelentkezni.

A további részletek felől tájékozódjon a program honlapján: www.szalakota.hu.

A SZALAKÓTA program a Széchenyi 2020 – GINOP-5.1.3-16 projekt keretében az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.


Ezt a tartalmat támogatott formában helyeztük el. A Szerkesztőség.hu tartalom kihelyezéséről és a tartalomszolgáltatásról bővebben itt:
Támogatott tartalom
infoblokk_also_ESZA_EU