Dargay Attila alkotásaiból látható kiállítás Budapesten

Idén negyven esztendős minden idők legnézettebb magyar rajzfilmje, a Dargay Attila által rendezett Lúdas Matyi. Ez alkalomból szombattól látható kiállítás a rajzfilmrendező és képregényrajzoló alkotásaiból Budapesten, a Pannónia Stúdióban.

Henrik Irén operatőr, Dargay Attila Kiállítás
Henrik Irén operatőr

A két emeleten elhelyezkedő tárlat középpontjában a Lúdas Matyi című rajzfilm áll, apropóját pedig az adja, hogy április 7-én volt a rajzfilm bemutatójának a 40. évfordulója és az idén lesz Dargay Attila születésének 90. évfordulója – hangsúlyozta Füle Viktória, a Pannónia Emlékstúdió kurátora az MTI-nek.
A május 27-ig látható tárlat anyagát Henrik Irén operatőr, Dargay Attila özvegye biztosította a stúdió számára. Az alsó szinten a Lúdas Matyi című filmből több mint 30 alkotást mutatnak be, köztük olyan eredeti karakterterveket is, amelyeket Dargay Attila szánt volna a filmhez, de aztán a Jankovics Marcell által tervezett figurákat fogadták el. A rajzok mellett bemutatják az eredeti moziplakátot is. A második emeleten az egyéb munkáiból, köztük a Szaffiból és a Vukból látható válogatás, de kiállítanak a Szaffiból egy eredeti háttérképet is, amelyet Nepp József festett. Ez a kiállítás egyik legértékesebb darabja – hívta fel a figyelmet.

Mindezek mellett Az erdők kapitánya, a Pázmán lovag, a Dióbél királyfi, Vacak a hetedik testvér, Winnetou, Hajrá, mozdony!, Három nyúl vagy A Hugó, a vízilóhoz készült karakterterveket, celleket és reprodukciókat is megtekinthetik az érdeklődők, de Variációk egy sárkányra című sorozat eredeti storyboardját is bemutatják. Láthatók lesznek olyan filmekhez készült rajzok is, amelyek nem valósultak meg. Ilyenek például a Trójai háború című film tervei vagy az Ali baba című filmhez készült vázlat is. Kuriózum Dargaynak a János vitézhez készült pályázati anyaga is, de a Sárkány és papucs című filmhez készült terveit is kiállítják. Dargay Attila születésének 90. évfordulója alkalmából vitrinekben lesznek láthatóak azok a marcipánból készült rajzfilmfigurái, amelyek a 70. születésnapi tortáján szerepeltek. Emellett Balázs Béla-díja, A gyermekekért díja, a II. Magyar Rövidfilmfesztivál „Egész életen át” a film rendezéséért járó első díja is látható lesz a vitrinekben.

Füle Viktória felhívta a figyelmet arra, hogy ebben az évben ez a második időszaki kiállításuk. Mint mondta, a Pannónia Stúdió kulturális eseményei közé tartozik, hogy nagyjából havonta rendeznek olyan időszaki kiállításokat, amelyek a magyar rajzfilmhez, elsősorban a Pannóniához köthetők.

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?