Kötet készült Baranya megye tájházairól, emlékházairól és népi épületeiről a Romanika Kiadó gondozásában.
„A magyarországi tájházakról, erről a sajátos hazai épületállományról eddig még igen kevés magyar nyelvű kiadvány készült. Tekintettel az ország tájházainak nagy számára, azok ismertetését egy kötetbe aligha lehetne beszorítani. Célszerűnek látszott tájegységekre, megyékre bontva közkinccsé tenni ezt az ismeretanyagot” – szerepel Simányi Frigyes könyvének ajánlójában.
A 168 oldalas, magyar, angol és német nyelvű kiadványt mintegy 250 fotó és Baranya megye térképe tarkítja, a könyv mintegy negyven tájházat mutat be. A kötet fotóinak nagy részét a szerző készítette – mondta Horváth Zoltán György, a kiadó tulajdonosa a könyv szerdai budapesti bemutatója előtt az MTI-nek.
Az első magyarországi tájházak már az 1960-as években létrejöttek. A Szent Korona öröksége sorozatban megjelent Baranya megye tájházai, emlékházai, népi épületei című kötet a déli megye tájházainak ismertetésére szorítkozik. A kiadó azonban szeretné a népi építészet szempontjából sorra bemutatni a megyéket. Horváth Zoltán György hozzátette: Népi műemlékek a Balaton körül címmel korábban már megjelent egy kötetük tájházakról, de az más szempontok alapján készült, több megyét is átfog. Terveik szerint a következő kötetek Békés, majd Bács-Kiskun megye népi építészetét dolgoznák fel. Kiemelte: a tájház, a helyszínen a műemlék megmentése és korhű berendezése magyar különlegességnek számít.
Mint az új kötet bevezetőjében olvasható, Magyarország még megmaradt népi építészeti emlékei között kiemelkedő jelentőségük van a tájházaknak. Ezek ugyanis általában műemlékileg is védett épületek, néhány kivételtől eltekintve állami, önkormányzati tulajdonban vannak és múzeumi jelleggel látogathatók. Az, hogy a 21. században egy ország közel 400 népi épületet vagy épületegyüttest, berendezve, tájház formájában, az eredeti helyén megőrizzen, a történelmileg már letűntnek tekintett korszakokból, világviszonylatban is egyedülálló teljesítmény.
Berendezésükön, a bútorokon, a textíliákon, a különböző anyagú edényeken, a használati tárgyakon keresztül megismerhető a magyar népművészet, a népi iparművészet, a falusi kézművesség és kismesterségek magas színvonala. Vagyis a tájházak a magyar nép történetének, kultúrájának, alkotókészségének, tehetségének értékes dokumentumai. A tájházak létesítésekor fontos szempont volt, hogy lehetőség szerint a településre, tájra legjellemzőbb, legszebb, néprajzi szempontból legértékesebb épület váljék tájházzá. Nem véletlen hát, hogy a bemutatott anyag részletesen foglakozik a népi építészeti kérdésekkel, alaprajzi rendszerrel, szerkezeti, formai megoldásokkal, anyaghasználattal.
A tájházak ismertetése után mindenütt felsorolták a településen található egyéb érdekes látnivalókat, műemléket, magán jellegű gyűjteményeket.
Forrás: MTI