Első ízben rendeznek nagyszabású pálinka és párlatversenyt Kőszegen – tájékoztatta az MTI-t szerdán Pócza Zoltán, a rendezvénynek otthont adó Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház igazgatója. Közlése szerint a csütörtökön megrendezendő versenyre eddig több mint hatvan pálinkát, illetve párlatot neveztek, a szombati I. Páratlan Párlatnapra pedig több száz érdeklődőt várnak a rendezvény szervezői.
Hozzátette, hogy szombaton nemcsak pálinkát lehet majd kóstolni, de a pálinkafőzés történetéről, a különböző párlatok készítéséről is hangzanak el előadások. A rendezvényt zenei program és gasztronómiai kínálat is színesíti.
Pócza Zoltán elmondta azt is: a kőszegi várban 500 évvel ezelőtt az országban elsőként készítettek párlatot, „égetett bort”, az ehhez használt berendezés másolata meg is tekinthető a Jurisics vár állandó kiállításán.
Forrás: MTI