Paraziták a Paradicsomban – Új magyar játékfilm Marozsán Erikával

Április közepéig tart a Marozsán Erika főszereplésével készülő Paraziták a Paradicsomban című magyar mozifilm forgatása; a Marius von Mayenburg színművén alapuló játékfilm a tervek szerint 2018 februárjában kerül a mozikba.

A történet szerint Ringót (Kovács Krisztián) elütik és tolószékbe kerül, majd négy évvel később megkeresi őt a gázoló (Rába Roland), aki ráerőszakolja segítségét az áldozat családjára. A káosz akkor uralkodik el igazán, amikor megjelenik a feleség (Marozsán Erika) szociopata húga (Pető Kata), majd annak férje (Porogi Ádám) is – mondta el a film szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Kasvinszki Attila rendező. Mint hozzátette: az általa Rácz Erzsébettel közösen jegyzett forgatókönyv Marius von Mayenburg Paraziták című színműve alapján készült. Kasvinszki Attila hangsúlyozta, hogy a német drámaíró darabja rendkívül emberközpontú, melyből „sűrű, katartikus film” készül. Eddig 19 napot forgattak le – számolt be a rendező, az MTI kérdésére pedig elmondta: a forgatás április 15-én fejeződik be.

Marozsán Erika, a film egyik főszereplője hozzátette, ismerte és kedvelte Mayenburg színművét, amely – mint minden jó darab – szinte bármilyen közegben működik. Az általa megformált Betti már eleve extrém helyzetben él tolókocsiba kényszerült férje mellett, ám a film során csak fokozódik a kezdeti feszültség. A történet azonban tele van helyzetkomikummal, szürrealitással – számolt be Marozsán Erika, aki élete egyik legfontosabb, legizgalmasabb filmjének érzi a Mayenburg-adaptációt. A Saul fia című film producereként ismert Rajna Gábor, a Paraziták a Paradicsomban co-producere felidézte, hogy Marozsán Erikával a Szomorú vasárnap című filmben dolgoztak együtt először, de Rába Rolandot és Győri Márkot, a film operatőrét is jól ismeri korábbi közös munkáknak köszönhetően. Juhász József producer közölte: a Paraziták a Paradicsomban alacsony költségvetésből, állami támogatás nélkül, 70 millió forintból készül. A filmet a jövő évi Berlinalén tervezik bemutatni, majd 2018 februárjától vetítik a magyar és külföldi mozikban – árulta el az MTI-nek. Szijj András társproducer elmondta: az utómunka időszaka alatt a stáb tagjai nagyszabású kampányt szerveznek, amelyben a film központi témáját, a társadalmi szerepvállalást hangsúlyozzák.

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?