Szombaton ismét kinyit Celldömölkön a Kemenes Vulkánpark, amely Magyarország egyetlen, vulkánokat bemutató kiállításának is otthont ad – közölte az MTI-vel pénteken Németh Alíz múzeumi animátor.
Mint kiemelte, az intézmény országos szinten is egyedülálló kiállításanyaga interaktív és hagyományos múzeumi eszközökkel szeretteti meg az érdeklődőkkel a természettudományok világát. A látogatók kipróbálhatnak például egy gejzírkitörés-szimulátort és egy földrengés-szimulátort, de akár bele is bújhatnak egy vulkanológus bőrébe, annak felszerelésit magukra öltve. Hozzátette: igyekeznek minden korosztály számára közérthető módon átfogó képet adni a Föld vulkánosságáról, sőt más égitestek tűzhányó-tevékenységéről is.
A Naprendszer-terem bemutatja a különböző megfigyelési eszközöket, űrszondákat, sőt lehetőségük van a látogatóknak arra is, hogy virtuálisan leszálljanak egy másik, vulkanikus égitest felszínére egy érintőképernyős kiállítási eszköz segítségével – fűzte hozzá a szakember. Tájékoztatása szerint a vulkáni működésekről kapott ismereteket a harmadik emeleti Vulkánmozi-terem teszi kézzelfoghatóbbá, ahol negyedórás kisfilm mutatja be a tűzhányók változatos világát, ugyanakkor megmutatja azt is, hogy ezek a lenyűgöző természeti képződmények milyen veszélyeket hordoznak magukban.
A kiállítás utolsó szakaszában a Kárpát-medence meghökkentően színes vulkáni múltja tárul elénk, kiemelve a térség nevezetességét, az 5 és fél millió éves bazaltvulkánt, a Ság hegyet. Mint Németh Alíz felidézte, 2016-ban Eötvös Loránd fizikus Ság hegyen zajló kutatásairól, valamint világhírű találmányáról, a torziós ingáról szóló időszaki kiállítással bővült a Vulkánpark kínálata. Szólt arról is, hogy a 2013-ban megnyílt Kemenes Vulkánpark látogatottsága évről évre növekszik, tavaly több mint 11 ezer látogatót vonzott az ország minden részéről, sőt külföldről is, hiszen a kiállítások anyaga angol és német nyelven is megismerhető.
Idén négy téma – a botanika, a geológia, a bányászat és a borászat – köré épülő, vezetett Ság hegyi túrákra is jelentkezhetnek az érdeklődők, és múzeumpedagógiai foglalkozások is zajlanak majd az intézmény falai között.
Forrás: MTI
i> Kemenes Vulkánpark, Celldömölk