A gerinc funkciói

Anfineo Hungary SmartformA bútorkészítés régi mesterség, és ha csupán a szűken gyógyászati szakosodású bútor-előállítói tevékenységet nézzük, az is régóta létezik. Újabb fejleménynek az tekinthető, hogy a gyakoribb típusú mozgásszervi bajok számbavétele ma már a bútorgyártói mezőny jóval szélesebb hányadában történt meg, mint negyven évvel ezelőtt, és elvezetett olyan, már különlegesnek mondható termék-kialakításokhoz is, amelyek magasan átlag-fölötti ergonómiai figyelemről tanúskodnak. Részben prevenciós, egészségmegőrzést szolgáló, tehát nem épp gyógyászati céllal készültek ilyen ülőbútorok, ágymatracok stb., részben pedig a leendő bútorhasználónál már megtörtént kedvezőtlen elváltozásokhoz alkalmazkodó, illetve ezek fokozódása ellenében ható forma- és állagképzéssel. Az Anfineo 2020 Kft. fejlesztéséhez kapcsolódó cikksorozatunkban a mostani alkalomtól fogva sorravesszük azokat az ortopédiailag, illetve reumatológiailag diagnosztizálható problémákat, amelyekre az utóbbi évtizedekben a bútoripar is kihívásként tekintett. Először a gerincbántalmak körét tekintjük át, ehhez azonban bevezetésül képet kell adnunk a normális gerincműködésről.

                Gerincünk a centrális részét jelenti egész testünk csontozati vázának. Alakja vertikálisan elnyújtott S-hez hasonlít és harmincegynéhány csigolyából áll. A csigolyaoszlop hozzáízesült csontokat is hordoz: a belszerveket védő bordarendszeri csontokat, amelyeknek elülső kapcsa a szegycsont. Alsó végtagjaink a medenceövi csontszerkezeten át, felső végtagjaink a váll-övi csontszerkezeten át függnek össze csigolyaoszlopunkkal, amely pedig a nyakszakaszon át az agyunkhoz kapcsolódik – pontosabban a csigolyaoszlop magába rejti, védi a koponyaalap felől, a koponya öreglyukán át lenyúló központi-idegrendszeri részt, a gerincvelőt. A gerinccsatorna nem a maga teljes hosszában hordoz gerincvelőt, hanem az első ágyékcsigolyáig, annál egész kicsit tovább.

Gerincoszlop gerincfájdalom

                 Az emberi gerinc funkciói eleve csak részben egyezhetnek az emlősállatoknál leírható gerincfunkciókkal, mert az emberré válás ősi folyamatának lényeges eleme volt éppen a felegyenesedés, a rendszeresülő két lábon járás. Így gerincünknek a fej jellegzetesen emberi tartását biztosító feladata is van, amikor a nyak a vállak fölé ér, a fej pedig még afölött tekint előre. Ugyanakkor az egész test egyenes tartásának lehetővé tétele, törzsünk megtámasztása is gerincfeladat.  Üléskor az úgynevezett keresztcsont viseli törzsünk súlyát. Ha felállunk, normális tartásunkat elsősorban gerincünk stabilizálja, miközben törzsünk súlya, a a mellkasi és hasüregi rendszeren át majd’ egészen a medencére tevődik.

              Legközelebb megkezdjük a gerincműködés már részletezőbb ismertetését.

SmartForm Anfineo HungaryA mozgásukban tartósan korlátozott beteg esetében globális, népegészségügyi probléma a felfekvés (decubitus). A nyomási fekély kialakulásának egyik közvetlen oka, hogy az alátámasztott testtájakon a bőr folyamatos nyomásnak van kitéve, ami gátolja a terület normális vérkeringését, így az alatta lévő szövetek oxigén- és tápanyagellátása romlik. Megfelelő megelőző kezelések hiányában ez szövetelhaláshoz, azaz fekélyek kialakulásához vezet. A kialakult fekély veszélyes és nagy mértékben rontja a beteg életminőségét, kezelése pedig nehéz és költséges.

A felfekvések kialakulásával szemben szisztematikus megoldást a mozgatás és nyomáspontok változtathatósága jelent.  A „SmartForm” ülő- és fekvőbútor rendszer előnye más antidecubitus termékekkel szemben, hogy ezt a feladatot egy olyan rendszer látja el, melynek a beteggel érintkező része egy vezérelhető mozgást végző rugalmas, szegmentált kialakítású felület. Az anatómiai szempontok szerint kialakított szegmensek összehangolt és szabályozható térbeli mozgatása nem kompresszorral, hanem egy szoftveres vezérlővel ellátott elektromechanikus szerkezettel történik. Az ülő- illetve fekvőfelület által végzett mozgás vezérlése egy szoftveres kezelőfelületen kiválasztható előre definiált programok segítségével történik. A mozgatható felületű matrac a felfekvéses területek váltakozó erővel történő terhelése mellett megkönnyítheti a beteg mozgatását is és a beteg egy adott pozícióban történő megtartását.

Az eszköz a Széchenyi 2020 Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program keretén belül „Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés” tárgyú VEKOP-2.1.7-15-2016-00191 számú projekt keretében, az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

Kapcsolódó oldalak:
Anfineo

(X)
ERFA EU logo Magyarország Kormánya és az Európai Únió támogatásával