InfoCsoport

az Infocsoport tagja

Posts Tagged: Bukaresti Cirkuszfesztivál


Magyar csapat nyerte az első Bukaresti Nemzetközi Cirkuszfesztivált

február 20, 2017
Kultúra No Comments


Ifjabb Richter József és lovas akrobata csapata nyerte meg az első Bukaresti Nemzetközi Cirkuszfesztivált.

A vasárnap zárult fesztiválra több mint 100 artista kapott meghívást a világ minden részéről – mondta Ifjabb Richter József, a Magyar Nemzeti Cirkusz igazgatója az MTI-nek hétfőn. “A bukaresti Globus cirkuszban március elsejével betiltják az állatszámokat, így még különlegesebbé teszi a győzelmünket az, hogy mi lehettünk az utolsó állatos produkció, amely ott felléphetett” – emelte ki az igazgató.  A díjnyertes előadás annak az akrobataszámnak a továbbfejlesztett változata, amelyet Budapesten is láthatott a közönség a Fővárosi Nagycirkuszban. Az igazgató elmondta, hogy a produkció egyik részében a magyar zászló is feltűnik, ő maga egy ló hátán állva viszi körbe a manézsban.

A bukaresti fesztiválon a mutatványba a magyar mellett a román zászlót is beemelték, ami a közönség és a zsűri részéről egyaránt pozitív fogadtatásra talált. “Az előadásunkkal kapcsolatban a román sajtó is kiemelte, hogy a cirkusz politika- és ellentétmentes, és a művészet képes az országokat egyesíteni. Nagyon jó érzés volt, hogy több mint 2000 ember éljenezte a műsort és a zsűri is állva tapsolt minket” – idézte fel a művész. Véleménye szerint a siker a nehéz technikai elemeken túl azon is múlott, hogy mind az artisták, mind a lovak kimondottan jó formában voltak, és a produkciót hiba nélkül sikerült bemutatniuk. “Mi állatokkal dolgozunk együtt, így az akrobatáknak és a lovaknak is jó napjuk kell, hogy legyen, illetve a közönség bíztatása, szeretete is sokat segít” – mondta.  A díjnyertes produkciót több világszámmal együtt a Magyar Nemzeti Cirkusz március 15-től október végéig tartó turnéjának keretében tekintheti meg a magyar közönség az ország 21 városában.

Forrás: MTI