A cégek öt év alatt 5 millió forintig adómentesen támogathatják dolgozóik lakáshitel törlesztését, lakásvásárlását. Az akár havi 83 ezer forintra rúgó juttatás cafeteria elemként is választható – hívta fel a figyelmet szerdán kiadott közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Az adómentes támogatást a lakáshitel törlesztése mellett új vagy használt lakás vásárlására, építésére is fel lehet használni. A támogatást a meglévő lakásukat, házukat korszerűsítő, akadálymentesítő és legalább egy lakószobával bővítő munkavállalók is igénybevehetik. A juttatás összege nem lehet több a vételár vagy az építési költség harminc százalékánál. Az NGM emlékeztet: a munkavállalók az év elején dönthetik el, hogy milyen cafeteria elemeket választanak. Az érintetteknek érdemes megfontolni a lakáscafeteria megjelölését, hiszen a lakáshitel törlesztése, lakásvásárlás támogatása adómentes juttatás, amely gyakorlatban azt jelenti, hogy semmilyen közterhet nem kell fizetni utána.
Az adóhivatalhoz beérkezett adatok szerint 2015-ben a vállalkozások mintegy 12 milliárd forintnyi lakáscafeteriával támogattak majdnem 28 ezer munkavállalót – közölte az NGM.
Forrás: MTI