Január 10-ig lehet jelentkezni a komolyzenei tehetségkutatóba

Január 10-ig lehet jelentkezni a közmédia Virtuózok című népszerű komolyzenei tehetségkutató műsorába. A fiatalok születési dátum alapján három korcsoportban – kicsik, tinik és nagyok – adhatják be jelentkezésüket.

A szervezők közleménye szerint a műsor évről évre bizonyítja, hogy nem csupán a popzene hozhat világraszóló sikert és zenei karriert. A tehetségkutatóba a mediaklikk.hu/virtuozok internetes oldalon keresztül lehet jelentkezni az adatlap kitöltésével és egy videó feltöltésével a pályázó által előadott zeneműről. „Nekem az egész életem megváltozott. Olyan helyeken léphetek fel, amikről eddig csak álmodtam. Alig várom, hogy márciusban a New York-i Carnegie Hallban is bemutatkozhassak. Ezt mind a műsornak, a nézőknek köszönhetem” – idézik Kökény Tamást, aki első próbálkozásra nem járt sikerrel és hamar kiesett a versenyből, azonban a műsor második évadát már megnyerte. A nagybőgős saját példája alapján mindenkit, azokat is, akik már korábban jelentkeztek és kiestek vagy be sem jutottak az adásba, arra biztat, hogy próbálkozzanak újra.

A kicsik korcsoportjába a 2002. június 1. és 2010. május 31., a tinik korcsoportjába az 1997. június 1. és 2002. május 31., a nagyok hangszeres kategóriájába az 1992. június 1. és 1997. május 31., a nagyok énekes kategóriájába az 1989. június 1. és 1997. május 31. között született gyerekek, fiatalok jelentkezhetnek. A jelentkezés lezárása után Budapesten és néhány vidéki városban is egyéni meghallgatásokat tartanak. Április 7-től kezdve minden korcsoportban válogatóműsort rendeznek, amelyekből korcsoportonként kilenc-kilenc versenyző jut a középdöntőbe. A tinik, kicsik, majd a nagyok középdöntőiből három-három versenyző jut a május 19-i döntőbe, ahol a korcsoportok győzteseit hirdetik ki, a fináléban pedig az abszolút nyertes születik meg.

A közlemény szintén idézi Váradi Gyula hegedűművészt, a műsor másik felfedezettjét, aki a Virtuózok újévi koncertjén a Zeneakadémián léphetett fel legutóbb Hubay Jenő Hullámzó Balaton tetején című művével. Az ifjú zenész az első évadban drámai jelenetek közepette esett ki a középdöntőben, hogy a következő évadra minden erejét összeszedve térjen vissza, és ugyanazzal a számmal megnyerje a korcsoportjának versenyét. Váradi Gyula azóta számos koncertlehetőséghez jutott Európában és Magyarországon is. A Virtuózok 2017 tavaszán lesz látható a Duna csatornán.

Forrás: MTI