A horgolásról

A VKB Nonprofit Kft. a kézenfekvő, hagyományos kézműves tevékenységeket is  patronálja.

Nem is gondoljuk, de egy újabb kőkori technikát gyakorol az, aki horgolásra adja a fejét. A horgolás az ún. csomó nélküli egyszálú fonásból alakult ki, ma már egy horgos/kampós végű segédeszközzel húzzák át a készítők a fonalat puszta kézhasználat helyett. Egyes vélekedések szerint Arábiából terjedt Kína felé, majd a mórok révén Európába is eljutott ez a módozat. Se a görögök, se a rómaiak nem ismerték, Magyarországon is csak a középkorban jelent meg. Történeti feltárást nehezíti, kevés tárgyi emlék maradt meg régebbi korokból (pl. I. sz. egyiptomi csipkeszerű fejkötők), így az eredetét inkább bizonytalanság övezi, mint bizonyosság. Dél-Amerikát is és Kínát is tekintik némelyek kiindulási helynek.

horgolótű készül csontból fából, alumíniumból, acélból, bambuszból, nyírfából vagy más kemény, de rugalmas fából, netán műanyagból. A horgolás voltaképp más kézimunkatechnikát valósít meg utánzás révén pl. vert csipkét vagy kötést. Különösen szélcsipke készítése volt igencsak divatos.

kezdőknek először az egyszer hurokképzést (láncszem/levegőszem) kell megszokniuk hosszú végeérhetetlen gyermekláncot képezve, mely folyamat végére begyakorlódik a száltartási feszesség, az ideális huroknagyság, a rutinszerű hurokképzési technika. Kislányok nagymamák gondos szeme előtt nagy odaadással, türelemmel készítgetik az első láncukat, az első művet, amelyet majd a nyakukba tudnak már akasztani.

Ezután már következhet a különböző hurokvariációk ún. pálcákba rendezett garmadája, amivel különböző stílusú „horgolmányok”-at lehet kivitelezni. Első legsikeresebb darabnak a karácsonyi csillagok ígérkeznek, amelyekből aztán tovább bővíthető a repertoár a terítők/díszítők világába. Ha már abban is otthon vagyunk, irány a végtelen: táskák, ékszerek, babák, tárolók, sálak, sapkák, kardigánok, mellények, szoknyák, törölközőszegélyek, stelázsiszegélyek stb.

könnyedsége, sokoldalúsága és tetszetőssége miatt régen is kedvelt bevételkiegészítő háziasszonyi tevékenység volt. Mára már inkább a hobbijellege maradt meg, de a vásári életben újra beköszöntött az elmúlt években a horgolt tárgyak reneszánsza.

Következő írásunk hamarosan…

Addig is…

Ajánlja ismerőseinek a VKB Nonprofit Kft. által gondozott Lajtorja Programot!

Lajtorja Program a Széchenyi 2020 – GINOP-5.1.3-16 projekt keretében az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.


Ezt a tartalmat támogatott formában helyeztük el. A Szerkesztőség.hu tartalom kihelyezéséről és a tartalomszolgáltatásról bővebben itt:
Támogatott tartalom
Szechenyi 2020 also infoblokk

Vélemény, hozzászólás?