Előadásokkal és koncerttel várja közönségét A POSZT bemutatja programsorozat

Exkluzív előadásokkal és koncerttel várja a közönséget június 8. és 17. között A POSZT bemutatja című sorozat, amelyet a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) versenyprogramjával párhuzamosan a pécsi Kodály Központban rendeznek meg.

A nyitónapon, június 8-án a Boban Markovics Orkestar, Európa egyik legnépszerűbb fúvószenekara ad koncertet. Az együttes legutóbb több mint öt éve lépett fel Pécsett. Másnap este egy alkalommal látható a Pécs, a musical! című különleges produkció. A musicalekből ismert slágerekkel színesített improvizációs kavalkád alapját Pécs városa és annak történetei, hagyományai adják. Az interaktív előadást a közönséggel együtt Balla Eszter, Szinetár Dóra, Feke Pál, Simon Kornél és a rendező Szente Vajk alakítja – közölte az esemény kommunikációjával foglalkozó cég az MTI-vel.

A Győri Nemzeti Színház több száz előadást megért Primadonnák című bohózatát június 13-án tekinthetik meg az érdeklődők Járai Máté és Simon Kornél főszereplésével. Az amerikai komédiában nőnek öltözött férfiak állnak a középpontban, a pénz mellett pedig a másik örök téma, a szerelem is szerepet játszik a színpadon.

Június 15-én Pécsett először láthatja a közönség a Madách Színház előadásában a világ egyik legnépszerűbb musicaljét, a Macskákat.

Forrás: MTI

i> POSZT

Vélemény, hozzászólás?