Fényes Adolf festőművészre emlékeztek születésének 150. évfordulója alkalmából pénteken Budapesten, a Salgótarjáni utcai zsidó temetőben álló sírjánál.
A Salgótarjáni utcai zsidó temető vagyonkezelését egy éve vette át a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI); a szervezet azóta azon dolgozik, hogy a még elhanyagolt állapotban lévő temető a szomszédos Fiumei úti sírkerttel együtt bekerüljön a turizmus vérkeringésébe, majd világörökségi helyszínné válhasson – mondta el a megemlékezésen Radnainé Fogarasi Katalin, a NÖRI főigazgatója. Beszámolója szerint az elmúlt időszakban járhatóvá tették a Salgótarjáni utcai zsidó temető főbb útjait, jelenleg pedig a műemlékileg védett, valamint a legveszélyesebb állapotban lévő síremlékek felmérése folyik.
Fényes Adolf (1867-1945) sírja 2005 óta védett egyedileg, de a temető egésze is műemléki védettséget élvez – emlékeztetett Radnainé Fogarasi Katalin. Latorcai Csaba kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkár közölte: az évforduló alkalmából nemcsak Fényes Adolf előtt hajtanak fejet, de megemlékeznek a 20. századi magyar zsidóság tragédiájáról is. Mint felidézte, Fényes Adolf sorsa szorosan összefonódott a 20. századi Magyarországéval; egyszerre élte meg zsidó származását és magyarságát. Hiába kapott azonban mentességet a zsidótörvények hatálya alól, 1944 októberében ő is a pesti gettóba kényszerült, melynek felszabadulása után, 1945 márciusában érte a halál a legyengült, csaknem 80 éves művészt – emlékeztetett.
Fényes Adolf művészi pályája és életútja jól példázza a magyar zsidóság 19-20. századi sorsát. „Kötelességünk emlékezni a magyar zsidóság kiemelkedő történelmi és művészeti személyiségeire, megőrizve az általuk létrehozott értékeket” – fogalmazott a helyettes államtitkár. Latorcai Csaba hozzátette: a magyar kormány ezért is döntött úgy, hogy a NÖRI-t 2017-ben több mint 2 milliárd forint egyszeri és 1 milliárd forint tartós jellegű támogatásban részesíti, így méltó módon újulhat meg a Salgótarjáni utcai zsidó temető is.
Zsigmond Attila, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság tagja elmondta, hogy a temető a pesti zsidóság hajdani fénykorának nemzeti emlékhelye. A sírkertben a korszak számos jeles családjának tagjai nyugszanak, akik olyan építészektől, mint Alpár Ignác, Hajós Alfréd, Gerster Kálmán, Fellner Sándor és Lajta Béla, valamint olyan szobrászoktól, mint Kisfaludi Stróbl Zsigmond, Telcs Ede, Vedres Márk és Petri Lajos rendeltek síremlékeket. Sajnos azonban a látogató megtapasztalhatja azt is, hová vezetett a féktelen vandalizmus és a nemtörődömség – figyelmeztetett Zsigmond Attila, hozzátéve: a temetőnek mára értő és elkötelezett gazdája lett. A NÖRI munkatársai az MTI-nek elmondták, a temető jelenleg bejelentkezéssel látogatható; kérésre ingyenes vezetést is biztosítanak.
Forrás: MTI