Mamma Mia! musical 200. alkalommal

Jubileumi előadást tart szerdán a Madách Színház: 200. alkalommal játsszák a Szirtes Tamás rendezte Mamma Mia! című musicalt.

Az este folyamán színpadra lép mindenki, aki az előadásban eddig játszott – olvasható a színház MTI-hez eljuttatott közleményében.

Madách Szinház Mamma Mia
Mamma Mia! Musical plakát

A Madách Színház 2014 szeptemberében mutatta be a Mamma Mia! című musicalt. A világon először a Madách Színház kapta meg a jogot, hogy non-replica változatban állítsa színpadra a darabot. Így 2014-ben önálló rendezésben, díszlettel és jelmezzel kerülhetett a darab a magyar nézők elé – olvasható a közleményben.

Eddig 40 országban játszották az eredeti produkciót, 21 nyelvre fordították le és több mint 60 millió ember látta. A Madách Színház előadását Budapesten és a Szegedi Szabadtéri Játékokon eddig  204 ezer 800 néző tekintette meg.

Az ABBA svéd popzenekar világslágereire írt darab szövegkönyve Catherine Johnson munkája. A produkció díszletét Bátonyi György, a jelmezt Rományi Nóra tervezte, az előadás koreográfusa Tihanyi Ákos.

A darab női főszerepét Gallusz Nikolett, Koós Réka és Kováts Kriszta játssza, a férfi főszerepeket Nagy Balázs,Sasvári Sándor, Stohl András, Hajdu István, Szerednyey Béla, Molnár László és Weil Róbert alakítja.

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?