Matyóföld kézműves hagyományai 2.

Folytatva a Lajtorja Program előző matyó-cikkét, a következő területre tér át a VKB Nonprofit Kft.

matyó hímzésminta-kincs régebbi kibontakozású a kalocsainál, és valójában számos mintakincs, számos stílusvonulat együttélését jelenti. Ágy- és asztalneműre sokáig más motívumkészletből szőttek-varrtak-hímeztek színes ábrákat, mint ruhára. A 19. század egyik szakaszában például pávákkal kísért hétágú virágtő, bóbitás madár (az ormánsági hímzésekkel rokon ízlés szerint) párnákra és kendervászon lepedővégekre is rákerült – különféle öltésváltozatokkal –, de kendőkön és templomi textileken a hímzők megmaradtak inkább a koszorúba foglalt rozetták sorainál. Ezekből alakultak ki később a rózsás-leveles-indás minták, piros, és mélykék fonalakkal át-meg átöltve, amelyeket gyolcs ágytakarókra ritkásabb elhelyezésben, kötényekre, férfi ingujjakra idővel már fokozhatatlan sűrűséggel és tömöttséggel hímeztek rá, megfelelően az „íróasszonyok” előrajzolási variációinak.

A gyapjúfonalakat idővel szűcsselyem fonalak váltották fel. Matyórózsás szűcsmunkák, ködmönök, dolmányok, jellegzetes kalapok készültek. Az egyéb virágos, csillagmotívumos cifraszűrök a Kiskunságba is elkerültek. A summás szegényeknél sem volt ritka, hogy tartanak eltéve cifraruhát.   A tardi matyóhímzés és -szőttes tarkább, és több a mértani, illetve madaras motívuma.  A matyó népviselet a nőknél felül szűk, testhezálló, ám vállnál kiszélesített és az ujja bő, horgolt csipkével. A szoknya hosszú, bokánál fodrosan kiszélesedő. Föveg (menyasszony esetén nagyméretű tiara-fejék), rojtos kendő és kötő jár hozzá. A 19. század végére a texturális matyó motívumokat a helyi asztalosmesterek is átvették, fafestést gyakorolva a ládákon, ágytámlákon, almáriumokon. A helyi népviseleti babák készítése kívülről ható kereskedelmi igények nyomán indult meg, és a matyóbaba hamar elterjedt árucikké vált.

A régebbi háziipari szövetkezést az 1950-es évek elején felváltó Matyó Népművészeti Szövetkezet a ’80-as években többezer alkalmazottal működött; ötszázegynéhányan közös műhelyben munkálkodtak, a többiek 34 községben otthon dolgoztak, beszállítók voltak. A szövetkezet megszűnése nem jelentette a matyóföldi hagyományőrző népélet elsorvadását. Évente hímzőversenyeket is tartanak. Látható, hogy a régi népi tevékenységekre nem emlékezni kell elsősorban, hanem azt éltetni kell/lehet, akinek a gondolatvilágához az közel áll. A hímzés mindig rendelkezésére áll annak, aki szeretne vele foglalkozni, nem szükséges szervezett kereteket létrehozni a gyakorlásához/élvezetéhez.

Végezetül…

Mélyedjen el témánkban! – Matyó Népművészet

Ajánlja ismerőseinek a VKB Nonprofit Kft. által gondozott Lajtorja Programot!

A Lajtorja program a Széchenyi 2020 – GINOP-5.1.3-16 projekt keretében az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.


Ezt a tartalmat támogatott formában helyeztük el. A Szerkesztőség.hu tartalom kihelyezéséről és a tartalomszolgáltatásról bővebben itt:
Támogatott tartalom
Szechenyi 2020 also infoblokk

Vélemény, hozzászólás?