Ismét közlekedik a tiszacsegei komp, amelyet február 13-án egy emberrel a fedélzetén elragadott a jeges ár a Tiszán – közölte a település polgármestere pénteken az MTI-vel.
Szilágyi Sándor tájékoztatása szerint csütörtökön kapták meg az utolsó hatósági engedélyt, így pénteken megindult a kompjárat Tiszacsege és Ároktő között.
A komp olyan, mint újkorában: az önkormányzat 18-19 millió forintot fordított teljes felújítására, amit a Belügyminisztérium a vis maior keretből megtérít a helyhatóságnak – tette hozzá a település vezetője. A jeges ár február 13-án reggel sodorta el a tiszacsegei komp drótkötelét, amely berántotta a partra húzott járművet a folyóba. Mindez olyan hirtelen történt, hogy a kompon tartózkodó éjjeliőrnek nem sikerült elhagynia a gyorsan sodródó járművet. Őt a honvédség helikopterrel mentette ki aznap délután.
A kompot több nappal később sikerült kiszabadítani a jégből, majd visszavontatni a tiszacsegei kikötőbe.
Forrás: MTI