A Baranya megyei Zengővárkonyban működő Míves Tojás Múzeumban ifjúsági tojásfestő versennyel veszi kezdetét az idei húsvéti programsorozat április 9-én, virágvasárnap.
Mint Nienhaus Rózsa, a múzeum vezetője az MTI-vel közölte, a megmérettetésre előzetesen beküldött két díszített tojással lehetett jelentkezni. Kiemelte azt is, hogy az ünnepre szánt tojások elkészítésében a nagyhéten hétfőtől péntekig 10 és 18 óra között gyakorlott tojásfestők nyújtanak segítséget.
Minden nap tartanak tojásdíszítő bemutatókat, a tojáspatkolást hétfőtől szerdáig, az úgynevezett magrátétes díszítés technikáit pedig csütörtökön és pénteken mutatják be a nagyközönségnek – részletezte Nienhaus Rózsa. A múzeum ünnepi rendezvényeinek látogatói megismerkedhetnek a hímestojás-minták felhasználásával készített játékokkal és hagyományos locsolóverseket is tanulhatnak. Nienhaus Rózsa jelezte, hogy a településen húsvét hétfőn népviseletbe öltözve mennek a délelőtti istentiszteletre a Zengővárkonyi Népiegyüttes tagjai, akik 15 órától Húsvéti locsoló című műsorukkal köszöntik a múzeumba érkezőket.
A Míves Tojás Múzeum egyedülálló gyűjteményét 2000-ben a zengővárkonyi tájház pajtájában nyitották meg, a gyűjtemény mintegy 2400 kiállított és további 2100, tárlókban őrzött darabot tartalmaz. Az intézmény anyagának különleges darabjai közé tartoznak az úgynevezett utaveszett, a hucul mintás, a karcolt, a bőcsi írott, a viaszlevonatos, a temperával festett, a patkolt, a mag- és szalmarátétes és a dróttal díszített tojások is.
A múzeum rendkívül népszerű, évente átlagosan több mint 11 ezren keresik fel és Magyarország mellett számos európai országból, valamint Ausztráliából, Afrikából, Kanadából, Japánból, Kínából, Oroszországból és az Egyesült Államokból is volt már látogatója.
Forrás: MTI